Az "ellene nevelés" minden esetben ártalmas a gyerekre nézve?
Válásos cikkeknél szokott felmerülni, hogy a szülők ne neveljék egymás ellen a gyereket - amivel teljes mértékben egyet is értek.
Viszont mi a helyzet azzal, ha nem családtag ellen nevelődik a gyerek?
Történet röviden: férjem elvált, utána ismerkedtünk meg. Előző házasságából van egy fiatal felnőtt gyereke.
Az exfeleség szerintem személyiségzavaros, évekig zaklatott minket, elég nehezen sikerült leépíteni, majdnem rendőrségi ügy is lett belőle.
Tehát ő hosszú évekig dolgozott azért, hogy alaposan megutáljam és arra törekedjek, hogy kizárjam az életemből.
Közös gyerekünk született. A férjem másik gyerekét bármikor szívesen látom, látogatja is a testvérét. Viszont több éves csend után az ex bekattant és üzenget (engem személyesen keresni szerintem nem mer), hogy szeretne vigyázni a picire.
Úgy vélem, hogy ő nem családtagja a kicsinek, én finoman szólva is nem kedvelem, szóval miért is találkozna, pláne vigyázna rá? Ráadásul kiszámíthatatlan, dührohamai vannak, akkor se hagynám vele a gyereket, ha közeli rokon lenne.
De újabb és újabb irányból próbál beférkőzni. Amitől tartok: ha érdeke úgy kívánja, nagyon kedves és megnyerő tud lenni. Egy kisgyereket simán behúzna, hiszen még zéró ítélőképessége van.
Ártanék a gyereknek azzal, ha egy általa kvázi ismeretlen személyt (amíg rajtam múlik, nem fognak találkozni) negatívan mutatok be neki és arra tanítom majd, hogy kerülje el, mert rossz ember? (meg a cukros bácsikat és a késes gyilkosokat, stb...)
Nem kell bemutatni neki sehogy, hanem kerülni vele a találkozást. Ha netán attól félsz, hogy titokban akarja megvárni pl. a suli előtt, akkor azt meg úgyis tudja, hogy idegenekkel ne álljon szóba.
És hogy mutatnád be neki negatívan? Mutatsz róla fényképet és mondasz róla minden csúnyát? AKkor annyit fog levenni a gyerek, hogy veszélyben van, és félni fog.
szerintem tök hülyeség amit írsz. mi az, hogy arra neveled, hogy kerülje? gondolom a kicsi gyereked nem sétál egyedül az utcán, nyilván ő nem is keresheti a társaságát.
ha meg majd nagyobb lesz és majd egyedül dönti el hova megy, akkor meg nyilván kamasz lökött lesz és nem fogja érdekelni mit mondasz vagy épp oda megy ami tiltott ;)
ráadásul ez a személy a testvérének az anyukája, aki nyilván szereti. és egy gyereknek nehéz lehet összerakni, hogy ő utasításra nem szeretheti míg a testvére igen.
egyszerűen nem kell odaadni a gyereknek, a kicsinek meg annyit mondani, hogy a tesója anyukája, slussz
A testvér viszonya is elég ellentmondásos az anyjával, kamaszként számos alkalommal kopogtatott nálunk késő este, hogy valami vita hevében kidobta aznap éjszakára az anyja.
Gyakorlatilag titokban jön látogatni. Félig-meddig még otthon lakik, amolyan pénzért megalkuvás.
Neki természetesen nem mondok negatívumot az anyjáról, de ő is tisztában van vele, hogy nem a szívem csücske.
Olyantól félek, hogy esetleg a testvére később (4-5 évesen pl) elvinné valahová, az anyja meg megjelenne ott. A testvérétől nem akarom tiltani.
De azt mindenképp szeretném minden eszközzel elkerülni, hogy valahogy találkozzon a gyerekkel és bevágódjon nála (valljuk be, kisgyereknél nem nehéz némi nyájassággal, ajándékokkal, ígérgetéssel), aztán én kerüljek kereszttűzbe, mert "nem, nem találkozhatsz soha többet Manci nénivel, ő csak jó fejnek tűnik, amúgy egy pszichopata".
"Annyit kell neki tanítani, hogy idegenekkel nem állunk szóba, és ennyi."
Oké, csak ezt a z érvet szokták felnőttek annyival félreütni, hogy "de hát én nem vagyok idegen, én a Pistike anyukája vagyok". Ezt szerintem csont nélkül benyalja egy óvodás, kisiskolás.
#7:
Akkor NEM IDEGENEKKEL, hanem csak olyannak, akit MÁR ISMER!
Nem lenne jó az ellene nevelés. Szerinted mit fog mondani a féltesónak? Hogy a te anyád egy ....., mert az enyém azt mondta nekem?
Te meg azt, hogy a féltesód anyja nagyon rossz ember és neked is rosszat akar?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!