Hogyan kezelhetném ezt a témát humánusan? (bővebben lent)
Először is a napokban volt egy kérdés, hogy miért viselkednek az anyukák ellenségesen az anyóssal, erre pozitívan válaszoltam, de valahogy sikerül mindig olyat produkálnia ami megváltoztatja a véleményem.
Mindenben az első akar lenni. Pl: ma úgy jött hozzánk, hogy ő már nézegetett 5 hónapos kislányomnak baba tányért és kanalat, amit meg is fog venni. (persze erre még közel sincs szükségünk) Ez önmagában nem is lenne baj, de aztán folyik az önreklám. A múltkor vett egy sapit neki, azóta is ha meglátja benne ez a mondat mindig elhangzik :"jaj, de szép sapkád van, ki vette ezt neked? Mama?" Vagy a melegítőt amit szintén ő vett sérelmezte, hogy a többi ruhájával együtt mosom és nem kézzel, mondván hogy kíméljük meg. De a kötött kardigánt amit vett eleve úgy adta ide, hogy orvoshoz vigyem benne, addig meg szépen legyen eltéve. Meg sorolhatnám még. Ezeken igyekszem csak mosolyogni egyet hiszen csak szeretne "fontos" szerepet vállalni kislányom életében. Ami bánt az, hogy én nem tudok olyan igazi "első" dolgot venni neki, mert amint szóba kerül hogy mit szeretnénk, ő rögtön beállít egy olyannal, ráadásul anyagilag sem áll olyan jól hogy ezt huzamosabb ideig csinálja. Ő tudja mivel halmozza el az unokáját, csak akkor ne kelljen már mindennel úgy bánni mint ha múzeumi darab volna.
Bocs hogy hosszú lett.
Szia!
Hát szerintem se mondd el,hogy mit akarsz venni a babádnak.Egyszerűen csak vedd meg!Engem is nagyon zavarna,hogy megmondja,hogy hogyan mosd a baba ruháit,egyszerűen nincs hozzá semmi köze!Egyik füleden be a másikon ki...de én abszolút megértelek!
De egyet ne felejts el,úgysem tud több lenni,mint nagymama,a kislányodnak úgyis Te leszel mindig az első,és ezt még az se változtatja meg,hogy ki veszi meg neki az első akármit...:-D
Mintha az én anyósom lenne..:) persze lehetne ennél sokkal rosszabb is tudom, de engem is nagyon idegesít, amikor úgy csinál, minhta ő lenne az anyja, és mindent jobban tud nálam, mindent ő vesz, és meg is mondja, hogy hogyan miként használjam majd...
Én már azt csinálom, hogyha olyat vesz, amire baromira nincs szükségünk, akkor megmondom. Vagy ha nem akarsz nyílt konfrontációt, akkor tedd a szekrény mélyére amit kapsz tőle és ne foglalkozz vele. Mi azt is csináljuk még, hogy megmondjuk neki, hogy mire van szükségünk, mit vegyen, így nem kapunk hülyeséget, és ő is kiélheti a vásárlási máináját :)
Jövő ilyenkor? - valószínűleg ugyan így. Én nem szeretnék vele össze veszni, alapjáraton nem vagyok ilyen típusú ember. Eddig is hasonló módon igyekeztem hozzá állni, mint amit itt sokan tanácsoltok, csak hát na, az én idegeim sincsenek kötélből, és néha kijön belőlem ami böki a csőröm. Eddig ez az oldal volt a mentsváram amiből feltöltekezhetek mielőtt olyat találnék mondani neki, amit már előre bánok.
Köszönöm mindenkinek a választ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!