Mennyi idős korukig buknak erősen a babák?
Szerintem erre nincs szabály. Hát ha sokat hány nem jó, mert igen kimarhatja a nyelőcsövét és még nagyobb baj lehet belőle.
A kismértékű refluxra szed vmi gyógyszert? Mert fontos lenne !
Az én kislányomnak is találtak refluxot, nyelőcső gyulladás nélkül, pedig ő soha nem bukott babakorában.
Egyszer gégegyulladással bekerültünk a kórházba és mikor már gyógyulófélben volt akkor is nagyon köhögött mikor itta a tápszert és félrenyelt. Az orvos megnézette, hogy nem e nyeléssel van e vmi, kontrasztanyagot itattak vele, az nem volt. Aztán elküldte izotópos gór vizsgálatra és ott derült ki. De írt is fel gyógyszert. Azt szedtük, már kétszer voltunk kontrollon és most nem kell már szedni, és ha nem lesz probléma akkor nem kell majd szedni.
Csak én meg azzal vagyok bajban, hogy soha semmi jele nem volt ennek a betegségnek, így igazán nem tudom hogy meggyógyult e vagy se rendesen.
Talán még egy ilyen vizsgálat tudná csak kimutatni, de hát vagy csinálnak v nem. Majd megkérdezem az orvostól.
Bocs, hogy ezt elmondtam, ezzel csak azt akartam írni hogyha ennyire jele van és még korai szakaszban "elkapják" nagyon nagy esély van a teljes gyógyulásra is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!