Milyen volt az első 36 órátok?

Ez az egész amit leírtál egy folyamat, nem zajlik le 36 óra alatt. Ahhoz ez túl kevés. Szerintem mindenkinél másképpen zajlik a kérdezett idő: függ attól, hogy hova viszi haza a babát, milyen szülése volt, van-e segítsége, van-e nagyobb testvér, stb...

A babámba az első percben beleszerettem, viszont kétségbe voltam esve minden miatt: hogyan fogjam, hogyan öltöztessem, hogy tegyem mellre... Plusz baromi fáradt voltam, mert hárman voltunk egy szobában, aludni nem tudtam egy percet se. De inkább kritikus 3 hónapot mondanék, nekem kb. annyi kellett, hogy olajozottan menjen minden.

semmiben nem volt másabb ez a 36 óra, mint az utána következő. Nehéz volt, egyáltalán nem álltam át ennyi idő alatt a másik üzemmódba, fájt mindenem és csak az járt a fejemben, hogy a következő órákat túléljem. Kb.3 hónap kellett a váltáshoz/változáshoz.

Szerencsére nagyon jó kislány volt már akkor is. Se a kórházban, se itthon nem sírt, csak nyöszörgött/nyöszörög ha éhes. Minden jött szerencsére magától. Nappal 3 óránként evés. Éjszaka már akkor is simán kihúzott 4-6 órát, két hós korára elérte hogy végigaludta az éjszakákat. Mintha mindig is gyermekem lett volna :)És nincs olyan hogy lehetetlen!!! :) 26/n

Nem vagyok egy stresszelős fajta, a gyerekvállalással is úgy voltam mindig, hogy majdcsak lesz valahogy, megoldjuk biztosan. A gyerkőc is megkönnyítette a dolgunkat, egy jó darabig hangját sem hallottuk. Evett, aludt. Hazaérkezés után én is igyekeztem pihenni, a kórházban erre nem volt túl sok lehetőség. Nem kavarogtak bennem nagy gondolatok, csak annyi talán, hogy hűdecuki, meg jajdejó hogy van, és egész nap el tudnám nézegetni, meg szagolgatni. Semmiben nem változtam meg, talán annyi, hogy tudtam, hogy innentől már nemcsak magamért vagyok felelős, szóval azóta nem megyek át a piros lámpán, kétszer körülnézek a zebrán, és igyekszem magamra vigyázni, hogy minél tovább legyek neki. Nem gondoltam, hogy lesz olyan, ami lehetetlen feladat. Nem az első 36 óra volt nehéz, hanem amikor 1 évesen középfül gyulladása volt, és 3 nap 3 éjszakáját üvöltötte át, vigasztalhatatlanul. Ott éreztem azt, hogy tehetetlen vagyok, és hogy borzasztó, hogy nem tudok neki segíteni. Amúgy én jobban emlékszem a kórházi napokra, mint az otthoni első időkre. Azt tudom, hogy első nap otthon sugárban letojt :)