Ez csak nekem felháborító?
11/46 A kérdező kommentje:
Nincs sok szabadidőm és nem lesem őket, épp az udvaron volt dolgom és feltünt. Nem féltem túl őket, én is szoktam kijárni velük, lányom minden nap jön velem a boltba gyalog és kint alszik napközben, délután meg mindkét gyerekkel kint vagyok. De azért egy 1 hetes csecsemővel túlzás
Egyrészt nagyon megoszlanak a vélemények még az orvosok között is arról, hogy mikor mehet a baba a levegőre. Vannak, akik szerint jó időben szélcsendben hazaérkezés után ki lehet tenni, vannak akik szerint 3-4 hetes korban, addig szoktatni kell folyamatosan. 2 gyerekem van, egy őszi és egy nyári, nem kánikulában de jó időben és szélcsendben kitettem őket, hatalmasakat aludtak odakint, nem voltak betegesek, nem lett semmi bajuk. Nem tudod hova és miért mentek, meg közöd sincs hozzá. Lehet, hogy fontos dolga volt és nem tudta kire hagyni, vagy mennie kellett valahova, vagy csak szimplán elindult. Ne unatkozz már ennyire és ne legyél rosszindulatú.
2014. jún. 6. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
13/46 A kérdező kommentje:
Szlovákiában élek egyábként, attól még h van 5 perc nyugtom, myg a kicsi alszik, addig gondoltam leülök egy kicsit
Szóval neked most az a bajod,hogy ő nem kínlódik a bezártságtól úgy ahogy azt te tetted????
Én nem hallottam még olyat,hogy valamelyik babának friss levegő túladagolása lett volna.
Amúgy egy hetes tavaszi babámmal én is vígan közlekedtem mert a nagyobbat oviba kellett vinni miután nem lökhettem ki a kapun,hogy na menjél egyedül mert a tesónak sok lesz a kinti levegő és miután a rokonok se ugráltak körbe,hogy majd bármibe is segítenének.
Amúgy betakarta nyakig így nem fog leégni és a te lányodnak se lenne semmi baja ha sapit adsz rá bekened naptejjel és kiengeded sőt a kicsinek se lesz semmi baja ha őt is bekened és kiülsz vele az árnyékba...max majd sokkal jobban fog aludni mind2
2014. jún. 6. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
Szóval te meg egyedül hagyod a gyereket a lakásba amíg te a kertbe matatsz és ha megfullad? Na a szomszéd helyébe ezért gyámügyön jelentenélek de minimum ide írnék egy kérdést.
2014. jún. 6. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
Szerintem szinte semmi baj nincs ezzel! Amúgy mi köze a sétának a rossz körülményekhez? Én azokat az anyukáka nem értem, akik a fél éves gyermeküket sem viszik ki. Írtad, hogy faluban éltek. Még ha a belvárosról lenne szó, meg a bkv-ról, ahol valóban sok fertőzést elkaphat, megérteném.
Mi kertvárosban lakunk, szerencsére megadatott nekünk, hogy jó módban neveljük a gyermekünket és 1hetesen már kivittük a kertbe mi is. A kánikula nem a 26-28fok... Nyugati társadalomban teljesen elfogadott a babát levegőztetni, sőt!!! kell is!
A barátaink a második gyermeket 2hetesen hozták le a nyaralóba (egy helyen van házunk vidéken). Mi ugyan csak 6hetesen mertük, de ez is teljesen normális!
2014. jún. 6. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
Az lemaradt, hogy azt,hogy jó módban neveljük, azt azért íratm, mert szerintem tök mindegy, hogy egy rossz körülmények között élő viszi, vagy egy jobb körülmények közt élő! Semmi kőze egymáshoz a kèt dokgonak, csak ezt a előző hozzászólásomnák nem fejtettem ki.
2014. jún. 6. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
Úgy tűnik, csak neked felháborító. Lehet el kellene gondolkodnod azon hogy éppen te csinálod rosszul. 1,5 évest nem engedsz ki??? Egész nyáron be fogod zárni napközben ahelyett, hogy pancsolna, homokozna, élne?
2014. jún. 6. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
19/46 A kérdező kommentje:
Kiengedem őt, sőt a nagyobb melegben is, a kicsi kint alszik a teraszon, mííg én kint vagyok, de van kire hagynom, mert van segítségem és nincsenek bezárva
20/46 A kérdező kommentje:
A rossz körülményeket úgy értem, h az alja népe, de nem fogom részletezni. Kétlem, h ide irna bármikor is, mert még áramjuk sincs, sőt ablakjuk sincs a szobán
Kapcsolódó kérdések: