Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hogy vesztek babától vizeletet?

Hogy vesztek babától vizeletet?

Figyelt kérdés

Kb reggel 7 óra óta próbálkozunk. Apa 2 zacsit vett. Gondoltam is, hogy kevés lesz. Az elsőt összekakilta. A másodikat felragasztottam, ahogy elő van írva, pisilt is, természetesen egy csepp sem ment a zacskóba, a pisi teljesen leáztatta. Felhívtam a labort, azt mondták, ha jól van feltéve, akkor nem folyhat ki. Akkor tegye fel nekem valaki! A lyuk túl kicsi, nem is takarja az egész punciját. 1,5 éves.

Aztán 2 órát ültünk a bilin, nézte közben a mesét, kapott már csokit, meg adtam neki 1 liter tejet. Képes volt visszatartani. Aztán betettük a kádba, csorgattuk a vizet. Semmi Végre elkezdett pisilni, alátettünk egy poharat, azonnal abbahagyta. Már tiszta idegbeteg vagyok. Ennyit ivott, és képes órákig visszatartani? Ma már nem érdemes folytatni, mert bezárt a labor. De félek a holnapi napunk is erre megy rá. Ja, és ráadtam a pelust, mondanom sem kell behozta a napi adagot, 10 perc alatt átázott.

Vettünk még zacsit, de nem tudom mi a fene lesz holnap. Tudom, le kell mosni a popsikrémet, meg szárazra törölni.

Van még valami ötlet?


2009. dec. 29. 13:08
 1/6 anonim ***** válasza:
Ja, hát nekünk a kórházban is csak úgy sikerült 3. alkalommal, hogy lefektettem a gyereket, nehogy mozogjon, mert akkor lőttek az egésznek.Pedig ott az ápolónők tették fel.Nem egyszerű, de nem tudnád vhogy lekötni a figyelmét, hogy ne izegjen mozogjon?Amúgy tényleg kicsi a lyuk.Bocsi, de használhatóbb ötletem nincs.
2009. dec. 29. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
45%
A gyogyszertarba lehet venni olyan kis atasak amit rakell ragasztani a cunijara este es reggelre benne van a vizelet.Mi Romaniabol avgyunk itt vett, de biztos Magyarorszagon is lehet talalni.
2009. dec. 29. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

minden gyógyszertárban van ragasztós, de még egyik sem bírta ki a reggelt.

nálunk a bili, hideg víz, apránként keveset inni, folyó csapvíz. és nem szabad ilyenkor túl melegen tartani.

2009. dec. 29. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Igen, van zacsink, de már hármat elhasználtunk, mert a pisitől elengedi a ragasztó. Most feltettem neki éjszakára, de nem sok reményt fűzök hozzá.
2009. dec. 29. 22:31
 5/6 A kérdező kommentje:
Hát akkor én megmondom hogyan. Több adagban. A zacskóból kifolyik, akárhogy teszem fel. Pár csepp maradt csak benne. Nekünk 3 adagból sikerült. De addigra a ragasztó már tényleg nagyon kicsípte neki. Nem is tudom mivel kenjem, hogy elmúljon.
2009. dec. 30. 13:42
 6/6 Kriszta66 ***** válasza:
Nekem a doktornőm azt mondta hogy addig ne adjak rá pelenkát , de én ugy gondoltam ha csak ugy hagyom leszedi. Ugy oldottam meg hogy volt egy minta nagyobb pelenkám azt ugy adtam rá hogy logott egy kicsit hogy a zacsinak legyen helye hogy ne folyón ki , de akkor is volt rajta pelus és elsöre sikerült.
2009. dec. 31. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!