1 hónapos baba átaludhatja az éjszakát vagy ébresszem enni?
Figyelt kérdés
Olyan jókat eszik, aztán jó nagyokat alszik napközben is. Tegnap este 9-kor aludt el, és lehet hülyeséget csináltam, de hajnal negyed 5-kor felkeltettem enni. Evett is szépen aztán vissza is aludt.
Első baba. Fogalmam sincs, hogy aludhat-e egész éjszaka. Ha a védőnőre hallgatnék még mindig 3 óránként kelteném. De ezt hülyeségnek tartom. Szépen gyarapszik, 3 hét alatt 80 dkg-ot hízott.
2014. máj. 14. 13:31
11/15 anonim válasza:
Ne ébreud, majd kel amikor éhes lesz. Örülj amíg így alszik. Mikor jönnek majd a fogak lesz ne mulass!! Tapasztalat.
12/15 piroska és a farkas válasza:
Az én kislányom 4100 grammal született, de a kórházban rám szóltak, h max 2,5 óránként keltenem kell. Mondjuk gondolom, a tej beindulása miatt. Most 6 hetes, és már jópár hete azt csinálja, hogy éjszaka 5-6 óra eltelik 2 etetés között. Ezt először hagytam, de rákérdeztem a védőnőnél, aki azt mondta, hogy akkor hagyjam aludni keltés nékül, ha méár elérte az 5 kilót. Úgyhogy kb 1 hétig még 4 óránként azért keltetem, de szerencsére azóta már 5 kiló fölött van :) Tudom, azt mondják, hogyha hízik a baba akkor inden rendben,de nem lehet, hogy nem jut elég folyadékhoz, és azért aluszékony? Attól még hízhat, lehet, h nagyon tápláló a tejed.
13/15 A kérdező kommentje:
A tejen kivul nem kap mast. Vagy kellene neki vizet adni? Uristen, ugynem szomjazik a gyerekem? Nekem senki nem mondott errol semmit! A vedono is meg a gyerekorvos is csak azt szokta kerdezni, hogy anyatejes-e. Kell neki adni vizet?
2014. máj. 14. 22:38
14/15 piroska és a farkas válasza:
Nem kell! bocs, ha megijesztettelek! nekem elmondta a védőnő, hogyha bizonyos tüneteket észlelek pl megemelkedik a hője, ràncos, olyan öregnénis lesz a kis bőre az folyadékhiànyra utalhat. csak mèg az elején az aluszékonysâgra is ezt mondtàk nekem. Viszont ha kànikula lesz nyàron, akkor lehet, h kell kapniuk vmi kis vizet vagy teàt a babàinknak, de ez még addig kiderül. : )
15/15 A kérdező kommentje:
Hú, akkor megnyugodtam. Na most hagytam aludni éjjel, este 9-től reggel 5-ig aludt. Ahogy elnézem ébredezik ő többször, nyöszörög, nyitva a szeme, de aztán gyorsan vissza is alszik. Ezt többször eljátszotta az éjjel is. Meg napközben is szokta. Még olyan egyszer sem volt, hogy teljesen éber lett volna, mikor kivettem a kiságyból. Sírással pedig még sosem kelt. Rendben van ez így?
2014. máj. 15. 10:46
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!