Első gyermekes anyukák, akik császárral szültetek?

Ezt nem lehet feldolgozni, csak némileg elfelejteni és beletörődni.

Nagyon kívánom, hogy legközelebb ne legyen császárom, és ne így.

A legjobban az fáj, ha hallom, ó Te császárral szültél, de jó neked, akkor Te nem is szenvedtél.

Az igazság, ettől egy életre szenvedni fogok, csak lelkileg, remélem testileg már nem okoz gondot, mert bizony arra is van példa.

Hát, miután nekem mindkettő császáros, nem tudom milyen lehet természetesen szülni.

Nekem, nekünk ez vált elfogadottá.

Szerencsére tejprobléma egyiknél sem volt.

Én azon izgultam, hogy nem lesznek-e elanyátlanodva anya és tej nélkül.

Eddig nem vettem észre semmit rajtuk.

Én inkább arra gondolok, hogy muszáj volt így,mert "öreg" szülő vagyok, a csontok, ízületek nem olyan rugalmasak, mint fiatal korban.

Nekem másfél éves múlt a kislányom.

12 óra vajúdás után nekem megváltás volt a császár és a doki egyértelműen jó döntést hozott. Nem csak azért, mert már kimerült voltam, hanem mert a lányom nyakára tekeredett köldökzsinór túl rövid lett volna ahhoz, hogy egészségesen szülessen meg hagyományosan módon. Így sem indult be a légzése magától...

Szerencsére teljesen egészséges és szinte róla írhatnák a fejlődési lépéseket bemutató könyveket, ami nekem nagyon megnyugtató. A szoptatás is tökéletesen ment, szerintem ez nem függ össze a császárral.

Mindezek ellenére nekem 6-7 hónapba telt feldolgozni, hogy nem az én "hibám", hogy császár lett. Az első hónapokban iszonyú lelkiismeretfurdalás közepette szinte naponta lejátszottam magamban az egész szülést, hogy hol ronthattam el. Pedig egyértelmű, hogy nálunk ez volt az egyetlen járható út. Az eszemmel ezt végig tudtam, mégis sok idő kellett feldolgozni a traumát. Bár azt hiszem, minden hagyományos, akár "idilli" szülés is bizonyos értelemben trauma lehet.

Nálunk is a férjem fogta meg először, miután a gyerekorvos kis segítséggel beindította légzését és úgy ítélte, minden rendben. Én meg műtét közben olyan hulla voltam, hogy még az sem esett le, hogy nem sírt fel. Csak akkor kérdeztem meg, minden rendben van-e, mikor már hallottam, hogy sír és láttam, ahogy a műtő ablakán keresztül mutatja a férjem, ahogy sikít a karjában.

Nekem azt is nehéz volt feldolgozni, hogy szétvágták a méhem, a hasam és már örökre ott lesz egy 10 cm hosszú vágás a testemen.

1 év után viszont már eljutottam oda, hogy már arra készülök, hogy majd a következő szülésem is valószínűleg császár lesz. A jó oldala, hogy remélem, megúszom az utolsó napok-hetek végtelennek tűnő várakozását. (10 nappal később jött a lányunk, mint a kiírt időpont.)

Így másfél évvel a szülsé után már nem is igazán foglalkoztat ez a téma. Ha következő mégis hagyományos szülés lesz, akkor annak a kínjait és szépségét is átélem majd, ha nem akkor nem. :)

Szerintem beszélj erről olyannak, akivel úgy érzed, lehet, esetleg írd le hosszan naplószerűen. Remélem, sikerül minél előbb feldolgoznod és eljutni odáig, hogy ez egy fontos mozzanata volt az életeteknek, de ennyi idő után már csak egy mozzanat a sok szép-szörnyű közül. :)))

(Bocs, hogy ilyen hosszú lett. De hát erről oldalakat lehetne írni.)

Lassan egy éves a fiam. Programozott császárom volt. Még csak jóslót sem éreztem. A szoptatás sem ment, 7,5 hónapig fejtem, aztán nem bírtam tovább, s szép lassan elapadt. A napokban a szomszédból átkopogott egy kismama, hogy fájásai vannak, véreset pisilt s most mit csináljon. Bőgtem, miután bevitte a férje a kórházba. Ő átélheti, amit nekem nem lehetett. Bőgtem, annak ellenére, hogy még csak 34. hetes volt, koraszülött lett volna a baba, ha akkor kibújik. (Szerencsére sikerült bent tartani, s mindketten jól vannak.)

Szóval el lehet felejteni, fel lehet dolgozni. Kinek könnyebben, kinek nehezebben. Már mi is a második babát tervezgetjük, pedig ő is császáros lesz. Már nem is agyalok a műtéten, elfogadtam, hogy ez van és kész. De ettől még fáj ott bent, hogy sosem tudhatom meg, milyen lenne, ha nem úgy lenne.

Én is császárral szültem,de több mint 13 óra vajúdás után lett ez a vége,az utolso pillanatig normál szülés volt minden,kitolásnál jött a probléma hogy nem fordul ugy a baba feje ahogy kéne.Igy ez életmentő volt,ha tovább próbálkoztunk volna,ott is maradhatunk mindketten,igy ez nekem nem tragédia amit fel kell dolgozni hanem egy csodálatos érzés hogy ezt meg tudják már tenni az orvosok,hisz nekik köszönhetem hogy itt vagyunk most mindketten.

Neked miért lett császár??nem mindegy szerintem abbol a szempontbol,hogy miért lett az hisz mindenkinél más,és emiatt máshogy tudja mindenki feldolgozni.