10 hónapos kislányom egy percre (másodpercre) sem tudom magára hagyni, mert abban a pillanatban, ahogy nem lát hangos sírásba kezd?!

8 hónapos kor körül van az ún. szeparációs félelem. ami annyit tesz, nagy vonalakban, hogy fél az elválástól, attól hogy hogy nem mégy vissza, ha eltűnsz. aztán vannak ilyen természetű gyerekek, akik igénylik az állandó jelenlétet. én bevezetném valami játékba, és mindig kicsit távolabb mennék. úgy, hogy azért lásson, tudja, hogy elérhető vagyok.

amúgy ilyen korú gyerekekkel többé kevésbé egész nap játszunk.egyfélével nincsenek el sokáig!

Szép, amit a szeparációs szorongásról írtok, de a kérdező jelzte, hogy a baba 5 hónapos kora óta, azaz 5 hónapja így van ez, tehát szós incs szeparációs szorongásról!

Ez a babának így kényelmes, megtanulta, hogy ezzel bármit elér.

Megjött tantó néni. dumm-dumm.

Jól lebuktunk vélt félműveltségünkkel,vélt laza figyelmünkkel.

Változatlanul azt gondolom, ennyi idős gyerek igényli a foglalkozást. Az elkényeztetést szerintem az elvtelen engedmények, felesleges dolgok-tárgyak megadása okozza. Az, ha úgy neveljük, mintha MÁS KÁRÁRA lenne ő az első a világon. Ha sír, és foglalkozunk vele, ez nem az a kategória. Otthagyni -néhány percre! csak akkor szoktam, ha ÉN vagyok kiakadva a sírástól,- és EZÉRT dühömben többet ártanék, mint használnék.

"Az, ha úgy neveljük, mintha MÁS KÁRÁRA lenne ő az első a világon"

Mivel a kérdező 5 hónapja nem töltött el egy másodpercet sem a gyerek nélkül és ez őt felettébb zavarja (hiszen ezért kérdez), így ez a definíció teljesült a jelek szerint.

Anyuka megszünt önálló lény lenni ebben az esetben, minden esetben feltétel nélkül a baba az első.

Igen, az anyának a gyerek az első. Ezt rendjén valónak gondolom. Az anya nem önálló lény többé. ezt sejtjük szülés előtt is. A gyerektől minden korban mást lehet és kell elvárni. a 10 hónaposnak hiába mondom, most főznöm kell, olvasni szeretnék. a gyereket ez nem érdekli, nem is érti.

a fokozatosság híve vagyok. ahogy nőnek, úgy várok egyre többet. pl. egy 3 éves már megérti, hogy anya is ember. Ezt term. nem akkor közlöm vele, hanem folyamatosan "úgy teszek", hogy lássa az én szükségleteimet is.

Ezért írtam a fokozatos távolodást, úgy, hogy azért "kéznél" legyek. Semmi bajom nem származik abból, ha saját önzőségem ideiglenesen!!!! kissé!!!! háttérbe szorítom. Remélhetőleg az unokám is jó kezekben lesz, hiszen gyerekem is ezt fogja továbbadni.

Hát, lehet, hogy szerinted normális ez a viselkedés...

Mások szerint meg nem. Szerintem pl. nem normális. És a kérdező is gyanakszik, hogy ez így nincs rendjén.

Nekem 3 gyerekem van, van 10 hónapos is, gyönyörűen eljátszik egyedül és mindegyikkel így volt. Meg kell tanítani nekik, hogyan kell egyedül ellennie.

Nem kell feláldoznia senkinek magát azért, mert gyermekei vannak, a gyerek egy családba érkezik, ahhoz kell megtanítani alkalmazkodni. Ez neki nem fáj, hanem természetes folyamat. Nem rabszolga vagyok, hanem egy kiegyensúlyozott család tagja.

És rosszul vgyok az olyan rokon gyerekektől, akik családi összejövetelen 3 perc múlva halálra unják magukat és szórakoztatni KELL őket, mert nem tudnak mit kezdeni magukkal (9 évesen!). Érdekes, az én 4 éves gyerekem nagyon szuperül feltalálja magát, ha nem ő van épp a középpontban, nem igényel külön foglalkoztatóembert. A 10 hónapos meg pláne nem. Kiszemel egy játékot (vagy egyéb használati tárgyat) és azzal elvan fél órát, ismerkedik vele, ehhez nem kell társaság.

A 9 éves gyerekkel egy étterembe nem ülhet be a saját szülője, mert nem bírja kivárni, hogy elkészítsék a kaját... Hát köszönöm az ilyen nevelést, én nem kérek belőle.

Szóval mindenki maga dönti el, hogyan neveli a gyereket, csak könyörgöm, utána ne panaszkodjon, hogy "hááát, az én gyerekem sajnos ..." (és itt jöhet a felsorolás: nem tud egyedül elaludni, éjjel 5-ször kel, fáradt vagyok, nyűgös vagyok tőle, nincs el egy percet se egyedül, nem tudom másra hagyni, csak velem van el, még a saját apjával se, és így tovább... Aztán apa elválik, mert feleslegesnek érzi magát ebben a kapcsolatban, elhanyagolják, csak a gyerek körül forog a világ.)

Legújabb példa a környezetemben: elmennék nagyon szívesen szilveszterezni, de a 8 hónapos baba éjjel 5-ször kel még szopizni... Hááát, biztos szüksége van egy 8 hónapos babának az éjjeli 5 szopira, de szerintem inkább egy nyugodt alvásra lenne szüksége, ha lenne egy olyan anyukája, aki megtanítaná erre.

Szóval a mi dolgunk megtanítani őket arra, hogy a környezethez alkalmazkodni tudó emberkévé váljanak és nem az, hogy mártírrá váljunk, csak mert gyerekünk van.