Miért baj, ha ringatva altatom a gyerekem, ha felveszem, ha
sír és nem hagyom? Miért gondolják sokan, hogy a
gyereket kell beilleszteni az életükbe és nem nekik a
gyerekhez alkalmazkodni?
Figyelt kérdés
Persze tök jó lenne ha az én életritmusomba be tudnám passzintani a gyereket, de ha neki nem az a ritmusa akkor mi van? Nem nekem kell alkalmazkodni hozzá? Tegnap anyámtól, jól megkaptam, h neki milyen furcsa ez a rendszer amit én alakítok ki a babámnál. Csak mert épp elmondtam neki, hogy nehezen alszik el a babám és kicsit kevesebbet mint eddig. Mert neki ott volt már egy gyerek meg apunak reggel dolgozni kellett, nem lehetett minden a sírós hugom köré alakítani....Szeretem anyumat, tudom, h nem rosszindulatból mondta, de akkor is, most én csinálom rosszul? A kislányom 7 hetes, szerintem kiegyensúlyozott gyerek, elvan a játszószőnyegen, próbálja megfogni a lelógó cuccokat, szereti a zenélő forgót az ágyában, 30 percig is elvan már egyedül. Istenem néha nem tud elaludni és akkor sír, ez olyan nagy gond?
Nem nagy gond, semmi baj azzal, ahogy csinálod. Viszont, ha elgondolkozol, akkor rájössz, hogy amikor már van egy nagyobb gyerek, akkor bizony a kicsinek is alkalmazkodni kell a többiekhez, nem csak nekik hozzá. Ez nem sírni hagyást jelent, de nem úgy van már, mint az első gyerekkel, hogy mindenki non-stop körülötte ugrált.
2014. febr. 14. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
2/26 anonim válasza:
Miért baj ha azt mondta neki ez furcsa?
Ha már van egy gyerek akkor igenis a 2.nak kell beilleszkednie,ezt persze ne úgy képzeld,hogy le van tojva,de ott 3 ember akiknek ki van alakítva az élete,nyilván módosul a kicsi érkezése miatt és főleg az elején azért a kicsi jobban a középpontban van de aztán beleilleszkedik az Ő életükbe.Ha neked csak a 7 hetes kisbabád van úgy könnyű hozzáalkalmazkodni,de egy idő után kialakítotok egy napirendet ami mindannyiatoknak jó,alkalmazkodtok egymáshoz.Még csak 7 hetes az nagyon kicsi baba kell pár hónap mire megszokjátok egymást és kialakítjátok a "rendszert".
2014. febr. 14. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
3/26 A kérdező kommentje:
Persze én is tudom, h amikor már van egy gyerek v több akkor már nehezebb ezt megvalósítani, ok. De akkor is próbálnék maximálisan figyelni a baba jelzéseire, nem tudom, neki megmagyarázni, hogy figyi jó, h jöttél nálunk ez a rendszer szokd meg. Valamennyire mindkettőt közelíteni kell egymáshoz szerintem, persze határokon belül (pl. ha menni kell a nagyért az oviba, akkor menni kell).
2014. febr. 14. 08:01
4/26 anonim válasza:
Én nem ezt mondtam,hogy nem kell figyelni a 2. gyerekre,de azt javaslom majd akkor alkoss véleményt ha már két gyereked van így 7 hét után nem igen van tapasztalatod.
2014. febr. 14. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
5/26 anonim válasza:
Nem az a baj h ringatva altatod.Én is ezt tettem kb 2 hós koráig,aztán elgondolkodtam,hogy nem lesz ez jo,egy évesen is ezt fogjuk igy csinálni??ezt nem akartam,hogy egy 10 kilos gyereket majd még ringassak.Igy szépen lassan hozzászoktattam hogy a saját ágyában,simivel aludjon el.2 hónapba telt,de megérte,azota egyedül alszik el.most 5 éves,és nincs szenvedés az esti alvással,joéjtpuszi,bujás és egyedül bemegy a szobájába aludni.
2014. febr. 14. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
6/26 A kérdező kommentje:
Hogy szoktattad az ágyába?
2014. febr. 14. 08:28
7/26 A kérdező kommentje:
Egyébként igen, még csak 7 hete vagyok anya, és tudom, mikor majd jön a következő gyerek akkor már nyilván máshogy lesz. Nem most látok először gyereket, óvónő vagyok 13 éve, tanultam elég fejlődéslélektant, jó persze az elmélet ez meg gyakorlat én is tudom. Nem gondoltam én sem, h majd a 10 kilós gyereket is cipelgetem folyton, de úgy gondolom amíg ilyen kicsi még, máshogy nem tud kommunikálni csak sírással ezért erre igenis oda kell figyelni. Az ágyba szoktatást is elméletben tudom, h hogy van de érdekelne némi gyakorlati praktika:-)
2014. febr. 14. 08:37
8/26 anonim válasza:
Először nappali alvásoknál probálkoztam.Letettem a mi ágyunkba,odafeküdtem mellé,és simogattam,persze ha kellett kicsit felvettem,de mikor megnyugodott ujra letettem.Igy egyre kevesebbet kellett mellé feküdnöm,elég volt ha csak simogattam.(mikor elaludt,betettem a saját ágyába)Mikor ez ment akkor nem a mi ágyukba tettem le hanem azonnal a sajátjába,ha kellett,ott is tudtam simogatni a hátát-ő nagyon szeretett hason aludni,ehhez is idő kellett hogy rájöjjek.Egy idő után alig kellett simogatni,elég ha csak mellette voltam.Mikor nappal ment,akkor ugyanezt elkezdtem az esti elalvásnál is,de itt már a mi ágyunkba tevös részt kihagytam.kb. 2 hónapba telt,de naprol napra jobb lett.
Nem voltam kegyetlen,nem hagytam sirni,látta/tudta hogy ott vagyok mellette.
2014. febr. 14. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
9/26 anonim válasza:
Azért mondta ezt anyukád, mert ezzel magad alatt vágod a fát. Nem most fogod érezni annak a "hátrányát", hogy minden kis sírás alkalmával felkapod, altatod, ringatod, stb., hanem akkor ha majd lesz egy testvére, ő pedig ahhoz van szokva, hogy minden körülötte forog, és minden hozzá van igazítva, rendezve. Így válik valakiből jó eséllyel hisztis gyerek, aki sírórohamot kap ha nem úgy történik valami ahogyan ő azt elképzeli, illetve ha rögtön nem tudsz vele foglalkozni, mert ezt szokta meg, és jó eséllyel lesz féltékeny a kistesóra. (Persze ez most egy általánosítás volt, hogy érzékeltessem mire is gondolok. Természetesen nem minden gyerek lesz ilyen.)
De sajnos könnyedén át lehet esni a ló túloldalára. De mindenki úgy alakítja az életét és a napirendjét ahogyan szeretné, semmi sem törvényszerű.
2014. febr. 14. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
10/26 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat!:-) Persze én sem szeretnék hisztis gyereket, épp eleget látok az oviban ilyet akiket úgy nevelnek, h azt hiszik körülöttük forog a világ...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!