Várandósok, kisgyerekesek előreengedése boltban, tömegközlekésen, orvosnál stb. Nektek erről milyen tapasztalaitok vannak?
Ill. mi a véleményetek erről? Mikor indokolt és mikor nem?
Én úgy vettem észre, hogy inkább mindehol tolakodásnak veszik.
Jó tapasztalataim vannak kismamaként és anyukaként is. Boltban én is kicsit zavarba jövök, csak akkor fogadom el ha nyűgös a gyerek.
Terhesként az elején többször rosszul voltam, ekkor még ugye nem látszott a helyzet, így szólnom kellett tömegközlekedésen. Soha senki nem utasított vissza, nagyon kedvesek voltak mindig.
Most, hogy dolgozok és bölcsibe jár a lányunk, többet közlekedünk a reggeli és az esti csúcsban. Most vannak rossz tapasztalataim pl zebránál, de még így is a pozitívak vannak többségben.
2 éves múlt a lányom, Budapest belvárosában élünk.
Egyszer egy hosszú sorban engedtek előre. Viszont nekem a legjobb tapasztalatom kismamaként majd utána egy kicsivel és egy picivel közlekedőként (1,5 év van a gyerekek között) a tizenéves fiúkkal volt. Sokszor ugrottak babakocsit emelni, helyet átadni, ha nem maguktól de szépen szóltam, akkor azonnal pattantak.
A legrosszabb tapasztalatom a tizen-huszonéves lányokkal volt, akik a legkedvesebb kérésre is pofákat vágtak és még ki is osztottak. Pl. barátnőmmel két babakocsival felszálltunk a félig üres buszra, egy fiatal lány pont a babakocsik számára kijelölt helyen terpeszkedett. Mivel nem mozdult tényleg szépen kértük, hogy ha máshova megy akkor mi nem leszünk útban a kocsikkal. Erre beszólt, hogy ha neki majd gyereke lesz nem fog buszra szállni.
A másik legrosszabb tapasztalatom az idős nénikkel volt, 7 hónapos terhesen az egyik könyökkel hasbavágott, mert elindultam egy ülőhely felé és ő meg be akart előzni.
én 2x kértem, hogy engedjenek előre, még terhesen.
egyszer az orvosi rendelőben, influenza szezon volt, én meg a táppénzes papírért mentem, kértem engedjenek már előre, hogy ne kapjam el, fél percet voltam bent... egy férfi elé engedett, a többiek meg hőbörögtek, hogy én mennyire ráérnék...
másik az Auchanba volt, 40 hetesen, nagy volt a sor én meg szülni mentem :D mosolyogva előre engedtek :D
babával soha nem kértem magam előre, sőt ha előre engedtek akkor megköszöntem és nem fogadtam el, annyira ráértem abban az időben...
most 4 éves a fiam, ha sírós babával vannak mögöttem akkor szólok, hogy álljanak be elénk :)
7. vagyok. a rossz tapasztalatomat is leírom:
buszon ültem kb 8 hónapos terhesen. a táskámat a lábamra tettem így nem látszott, hogy pocakom van.
egy nő le akart szállni babakocsival és kérte, hogy segítsek. mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem tudok emelni... erre a többi utasnak elkezdett kiosztani, hogy milyen bunkó fiatalok vannak, hogy csak meresztik a pi...at a buszon és meg se mozdulnak, hiába kérik.
felálltam és úgy mondtam neki, hogy azért ezt mégse így kéne. szegény nagyon elpirult :D
nekem azóta is furcsa, hogy ennyire kiakadt
Nekem és barátnömnek is 2 gyereke van és éppen tegnap ettünk egy nagy bevásárló központban, ahol mi ültünk, de kevés hely volt(mikor mi leültünk az a két hely volt csak). majd már félig megebédeltünk mikor megláttam, hogy egy terhes nö és párja állnak nem messze mellettünk, a barátnömtöl kérdezem, hogy ide engedjük-e, mikor mutatja barátnöm, hogy közben mellettük 3 szék is üres lett.
Szóval nem nem minden várandós nö akar leülni vagy elöre engedni.
tömegközlekedésen veszélyes az állás, föleg nagy hassal, ha satufék van és elesik neki mindenképpen nagyon rossz.
Boltban és orvosnál szerintem mindenki számol a sok állással és nem igényli ezt. Szóval szerintem azt kell egy kívülállonak nézni, hogy hol lehet baj és baleset veszély egy terhesnek ott segítsen neki, de túl komplikálni sem kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!