8,5 hónapos kisbabátokat hagynátok már a nagyszülőknél aludni?
Az én 16 hósomat 1 hónapja hagytuk anyósomékra 1 éjszakára (igaz, egy házban lakunk, a saját ágyában aludt), semmi gond nem volt. Úgy elaludt, ahogy szokott, úgy kelt éjjel kétszer, ahogy szokott :) Napközben is minden rendben volt, pedig elég anyás :) Persze sokat gondoltam rá, de jó volt párommal egy picit kikapcsolódni, éjjel csak egyszer keltem, h mi ez a csönd :)
Most majd anyumékra fogjuk hagyni, hetente járunk hozzájuk, így nem lesz idegen a hely, remélem, minden rendben lesz!
Szóval, ha megbízol bennük, jól kijönnek, akkor nyugodtan!
az én fiam is pont 8,5 hónapos. sokat felkel éjszaka, nehezek az éjszakák. de nem tudnék jobban aludni, ha nagyszülőknél lenne. éjszaka, ha felsír, visszaringatom, megnyugtatom, esetleg megszoptatom, ha más módszer nem válik be, és aggódnék, hogy anyukám vagy anyósom nem tudnák megnyugtatni, és csak sírna szegény utánam. ilyenkor azért elég erősen jelen van a szeparációs szorongás/félelem.
de igaz az is, hogy egyénfüggő. a nagyszülők vidéken laknak, tehát egyértelmű, hogy mindannyian megyünk és együtt ott alszunk, de olyan volt már, hogy este a férjemmel elmentünk egy kicsit szórakozni és anyukám altatta el a fiamat. szerencsére ő ért hozzá :) de egész éjszakára nem merném ott hagyni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!