Ti mit csináltok, ha elfogy a türelem?

Hú, teljesen átérzem, amit írsz. Néha nálam is vannak ilyen pillanatok. Utána bűntudatom van, mert a babámra haragszom, hogy miért csinálja ezt-meg azt (pl minden ok nélkül csak sír, semmi nem jó, bármit próbálok, se nem alszik, se nem játszik, csak nyüglődik, stb). Viszont utólag visszagondolva, nem bánom, hogy lát ingerlékenyebb állapotban is, hiszen mindenki ember, nem lehet mindenhez fapofát vágni és mosolyogni olyankor, mikor pl legszívesebben minden hajszáladat egyesével tépkednéd ki! Elég nehéz, mikor egész nap egyedül vagy a babáddal, és nincs senki akihez szólhatsz, aki átvenné 5 percre, vagy csak legalább együttérzően rád nézne.

Nekem nincs jól bevált módszerem, egyszer fordult elő, hogy végső elkeseredésemben már betettem a kiságyába, mert már éreztem, hogy idegesebben nyúlok hozzá. Teljesen kiborultam, ott bőgtem, ő meg kb 2 perc alatt elaludt az ágyikójában. Nah, ott végképp bőgtem, hogy szegény gyerek ilyen stresszben aludt el - aztán rá fél órára mosolygósan kelt, én elnézést kértem tőle, és túlléptünk a dolgon...de néha tényleg nagyon nehéz.

13 hónapos anyukája