Miért szeretnek mártírkodni az anyukák?

Teljesen egyetértek!

Nekem a főiskolán vannak osztálytársaim, akik anyukák 3-4 gyermekük van, mellette el tudnak menni iskolába egy hétre, beadandókat csinálnak, vizsgaidőszakokat csinálnak végig és mivel kis falvakban laknak (ahol állatokat nevelnek és földet művelnek) nem rendelik a kaját...

De tényleg jól esik sírni...

Abszolút egyetértek, és engem is idegesít..

Újszülött pici mellett rengeteg mindent lehet tenni, ha meg már nagyobb, lehet magaddal vinni, vagy bevonni dolgokba, igazad van, hogy (át)szervezés kérdése az egész.

A siránkozós magyar mentalitás, bizony... ennél már csak az irigység rosszabb, ami nagyon jellemző itthon.

2 gyerekes, 23 hetes km

Már ne haragudj, kedves kérdező, de téged ugyan miért bosszant más baja? Nincs sajátod? Vagy csak nincs gyereked, és marhára ráérsz. Szerencsésnek tartom azokat az anyukákat akiknem olyan a babájuk, hogy csupán egy kis átszervezéssel mindent meg tudnak oldani! Az én fiam kicsinek iszonyat hasfájós volt, és a kengurut, hordozókendőt nem szerette. Az első három hónapban szinte folyamatosan kézben volt. Szervezhettem és akárhogy enni nem vol időm! MIndamellett csodálatos volt, hogy hozzám nőtt a kismanó, tehát nem panaszkodom! Most 11 hónapos és állandóan a fenekemben van! Viszem én is mindenhova, bevonom a főzésbe takarításba, de azért ez korántsem olyan egyszerű mint ahogy Te azt gondolod! Igyekszem a lehető legtöbb időt vele tölteni, játszani, fejleszteni, tanítani őt, és bizony van ami nem fér bele a napba! Nem hiszem, hogy alapból el kéne ítélni azokat az anyukákat, akok esetleg tök egyedül vannak akár egy gyerekkel is, se nagyszülő se senki, apa éjjel nappal dolgozik, ez azért nem csak szervezés kérdése. Gyereket nevelni felelősséggel pedig igen is embertpróbáló, kimerítő feladat. Ez nem mártírkodás ez tény! Arra nem gondoltál, esetleg, hogy az az anyuka egyszerűen csak beszélgetni szeretne valakivel?

Kár ilyen provokatív és naiv kérdést feltenni...

Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek van rossz napja.

Mivel a gyereknek nem panaszkodhat az ember, hát kiírja magából ide, és vár egy kis megerősítést.

Aztán legyűri maga a problémát, hisz gyakorlatilag segítséget úgysem kap, csak közönséget.

Hát ennyi.

Szerintem ha idegesít, ne olvasd el.

Nekem is vannak nehéz napjaim, éjszakáim, amikor jó lenne egy kicsit panaszkodni, mert igen is az embernek időnként megtelik a puttonya a sok éjszakázástól, a frontérzékenységtől, a nyűgösségtől, vagy mert összecsapnak a hullámok a feje felett, és fut a lakás, és esélyt nem lát arra, hogy úrrá legyen rajta.

Aztán kipanaszkodja magát itt, kap egy kis pozitív lökést, és kicsit megnyugszik a lelke, aztán nekiugrik a hegyekben álló teendőknek.

Amiben igazad van, hogy ez tényleg magyar mentalitás.

Nem találkoztam még olyan kisgyerekes anyukával, aki ne mindjárt a problémáival kezdené a beszélgetést.

Sokszor magamat is azon kapom, hogy ahelyett, hogy elmondanám, milyen boldog vagyok, hogy van ez a csöppség, előbb elmondom az árnyoldalait a gyereknevelésnek.

De ez csak olyankor van, amikor épp nem aludtam előző éjjel, és nagyon le vagyok zsibbadva.

Ennyi.

Nem hiszem, hogy ebből külön öldöklést kéne csinálni az oldalon.

Teljesen babafüggő, hogy hogyan alakulnak a napok, mekkora megpróbáltatásként éli meg az anyuka az anyaságot.. Vannak babák, akik elvannak egyedül is, vannak akik egy pillanatra sem. Most, amikor írom ezeket a gondolatokat, most is rajtam csimpaszkodik a 10 hónapos fiam, egyetlen percre sincs el magában, rendszeresen hisztériázik abban a pillanatban, amikor felállok akár az ágyról is. Semmilyen, de semmilyen segítségünk sincs, így valóban nehéz. Nem kellene úgy ítélkezni, hogy a te babád nem ilyen vagy esetleg nincs is babád. És ez nem nevelés kérdése egy csecsemőnél, ez a mentalitása ezeknek a babáknak.

Ez nem mártírkodás, hanem csak puszta tény. De szerintem az ilyen babák anyukája sem cserélné el a babáját egy nyugodtabb babára.