Hogy kérjem meg anyumat, hogy vigyázzon egy kicsit a 10 hónapos babámra?










Nekem az első babánál jött, aztán 1 hét után mondta, hogy akkor most sipirc uszodába, fodrászhoz, estig ne is lásson. De ha én akartam menni, akkor csak "odasóztam neki".
(A 10 hónap alatt egyszer nem akarta elvinni? Vagy te nem adtad az elején és ezért nem is kérdi?)










Ha anyum eljön, akkor itt van nálunk kb.1 órát, de ez idő alatt szinte elmosogatok, szóval nem "sokat ér".
De ahogy írtátok, így teszek, kerek perec megkérem!





Szia!
Nekem anyukám az első perctől fogva segített, amikor kértem, nem kellett hozzá körítés, nagyon jó a kapcsolatunk.
Amikor meg még pici volt a kislányunk, még nem szerettem volna a bacik miatt bevásárolni vinni stb, olyankor átvittük anyáékhoz, és ők vigyáztak rá 1-2 órát, általában 2 etetés közt.





Szerintem kérdezd meg, hogy Anyu, mit szólnál hozzá, ha kettesben hagynálak benneteket pár órára? Az enyémmel madarat lehetett volna fogatni ,mikor feltettem neki ezt a kérdést (3 hónapos volt a lányom). Ő nem merte ajánlani, mert nem akart tolakodni, de mikor megkértem, azt mondta, alig várta már ezt a pillanatot! :)
Most 11 hónapos a lányom, és már éjszaka is vigyázott rá (mi lagziban voltunk éjfélig). Nagyon jól elvannak együtt, nem szoktam hiányozni a lányomnak, aminek én nagyon örülök, mert így simán együtt tudom őket hagyni. Mikor hazajövök, persze nagy az öröm, már jön is hozzám, de ha elköszönök, simán integet a lányom az ablakból, a nagyi öléből :)
Szóval... kérd meg Őt! Szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!