Milyen egy jó apa?

Nyilván mindenkinél más a "jó apa",én a férjemről tudok nyilatkozni és az apámról.

Szerintem mindketten jó apák.

Apukám már nem él, de amiért mindig hálás leszek neki az az, hogy mindig mellettem állt, tudtam rá támaszkodni, nagyon szeretett.

A férjem kezdetektől kivette a részét a mindennapokban.Pelenkázta a gyerekeket,etette,segített a fűrdetésben.

Ja,ikreink vannak,elkelt a segítség.

Most hogy nagyobbak,viszi őket játszótérre, mesél nekik, tanítgatja őket,stb. És mindezt tiszta szívből,őszintén teszi, nem én követelem tőle! Imádja őket.

Az anyagiakat azért nem említettem mert szerintem nem fontos. Mi átlagos körülmények között élünk,amit tudunk megvesszük a gyerekeknek, de inkább a kirándulásokat részesítjük előnyben.

Persze, ha rosszalkodnak akkor szigorú, ami szerintem szintén jó dolog.

Egy szó mint száz, nem tudnék jobb apát elképzelni a gyerekeimnek.

Amiben viszont mindketten fejlődhetnénk az a TÜRELEM!

Szerintem az a jó apa aki nem úgy látja el a kicsit, hogy segítségként gondol erre, hanem abszolút sajátjának érzi a kcsivel való törődést nem pedig az anyukára hárít. Az én párom a kicsi 7 hónapos koráig teljesen más volt. Nem látta el, néha megetette cumisüvegből (nem tudtam szoptatni egészségügyi gondok miatt, de ami fájt, hogy a tápszeres üveget bárkinek a keébe nyomta és rosszul esett, hogy más eteti helyettünk-távoli rokon vagy bárki aki jött látogatni, pedig ez a mi közös pillanatainknak kellettvolna lennie-ezért kharagszok!) Aztán eljött az a pont amikor annyira nem bírtam egy kisbaba mellett még a vele való vitákra is öszpontosítani, hogy válasz út elé állítottam. Ekkor mellettünk döntött és azóta (másfél éve) igazi apukaként viselkedik. Nem kérdezi meg hol vannak a ruhák vagy mit adjon rá hiszen ő is látja hol vannak azok a ruhák. Ha bekakil pelenkázza, ha éhes enni ad neki agy inni ha szomjas... Ketten is elmennek játszótérre stb. Igaz közben az is közrejátszott, hogy egyedül én dolgozok (itthonról) és jól is megy a vállalkozásunk, de emiatt felcserélődtek picit a szerepek. Viszont a kislányomnak még midig én vagyok az első, én vagyok az anyukája és ha sír akkor apát eltolja és csak nálam vígasztalódik meg. Elalváskor én ringatom a mai napig (már nem könnyű) . Tehát hiába kicsit anyukás apa lett a férjem én is anya maradtam 100%ig.

Még is azért tartom őt jó apának mostmár, mert úgy érzi a kislányunkkal való foglalkozás nem ,,segítség" hanem ez az ő feladatköre legalább annyira mint amennyire az enyém is.

Bevallom őszntén, hogy nem is dícsérgetem őt emiatt, (engem se dícsér senki mert pelenkázom a gyeremeket!) és még is jó szívvel teszi és tudja, hogy a legnagyobb elismerés az, ha a lányunk odabújik hozzá és megpuszilja. Azt hiszem ennél több nem kell.

Engem egyébként is irritál amikor egy férfi nagyon passzív a ,,női" munkákhoz. Én se úgy születtem, hogy tudtam volna melyik gombot nyomjam a mosógépen, szárító gépen, vagy a mosogatógépen... Ráadásul terhesség alatt felyeztem be az egyetemet (nappalin!) és így is dolgozok (távmunkában). Tehát szerintem a férfi-női szerepek már nem azt jelentik, hogy a férfi eltartja a családot amíg a nő szül és háztartás vezet.Nálunk abszolút nincs ilyenről szó. Pl a férjem épp úgy szarul főz mint én :D Ezért rendelünk, rendet felváltva tartunk és heti 1x egy bajárónő nagytakarítást csinál (nagyon nagy a házunk így mindent körbe nyalni rengeteg időt elvesz)...

Napi kb 4 órát szánok munkára és további 3-4 órát amikor a kislányunk elaludt (egyébként vele alszunk és én kiosonok) Így sokat is tudunk együtt lenni. Az elején sokat bénázott a férjem, de mára már soha nem kérdezi meg, hogy hol van a tápszer vagy a pelenka. Nagyon ügyesen beletanult.

Apukámmal jó a viszonyom, de gyerekkoromban csupán féltem tőle, mivel ő volt a ,,végrehajtó". Semmi időt nem szánt a nevelésünkre. Meg volt győződve arról, hogy az anyagiak megteremtésével leszünk boldogok. Dolgozott is (nem estig, mégse volt ránk ideje) eleget, kutatói munkássága során éldás eredményeket ért el és természetesen jó anyagi körülmények között élt a családom. Annyira, hogy a házunk megvásárlása előtt mi nem vettünk fel hitelt, hanem a hiányó kb 30%-ot ők adták kölcsön amit hiába szerettünk volna visszaadni nem engedte. Tehát ő mindig ,,pénzzel" szeretett amit én sajnos mindig is keveseltem. Jobban örültem volna, ha több türelme lett volna velünk játszani és megkérdezi ,,mi történt az iskolában" ahogy anyukám tette.

Talán pont az otthoni negatív tapasztalatok miatt érzem úgy, hogy egy nőnek nem a konyhában van a helye és a gyermek mellett mind a két szülőpárnak szerepe van.