Sokszor kelő babák Anyukái! Hogyan lehet kipihenni magunkat nappal?
Akiknek sokszor kel fel a babájuk éjszaka, vagy nem nagyon alszik, az hogy érzi magát másnap?
Hányszor kel fel a babád, mennyi idős?
Olyankor mit csinál és te mit csinálsz vele?
szia!
Az enyém 4 és fél hónapos és van úgy, hogy 3szor kel. Egyszer azért mert éhes, illetve utána pedig (mivel rájött, hogy nem muszáj ám csakis egy helyen feküdni az ágyban) folyamatosan forgolódik. Mivel a legkülönfélébb pozíciókban találom , nagyon erős a gyanúm, hogy dicsekedni akar vele :) annyira mókás, mikor össze-vissza forgolódik, hogy elfelejtem, hogy álmos vagyok. Viszont napközben megvan a leve. Eleinte lepihentem, mostmár nemigazán, és kicsit feszültebb vagyok.
Szia!
8 hónapos a babám, és átlag 6-8-szor ébred éjjel, ebből kettő evés, a többi csak azért van, mert nekiáll "mászkálni" az ágyban (értsd: kúszik, pörög), és nekimegy a rácsnak, aztán felébred, és ilyenkor aztán nyöszörög.
De van olyan is - mint most éjjel - hogy hajnali kettőkor úgy ébred, hogy jó reggelt, játszhatunk.
Na EZ nagyon embert próbáló, ugyanis nem tudom visszaaltatni úgy 1-1,5 órán keresztül.
Ilyenkor másnap olyan vagyok, mint akit elütött a villamos.
De azt hiszem, már megszoktam.
Vasárnaponként szoktunk úgy aludni délután, hogy a babával együtt lefekszem én is, apa is, és egy-másfél órát szunyálunk.
Hétközben nem szoktam nappal lefeküdni, mert ilyenkor nagyon sok a dolog, és nincs itthon apa, hogy legalább a picire vigyázzon, úgyhogy az alvásideje alatt ténykedem.
Az elmúlt 8 hónapban viszonylag jól hozzászokott a szervezetem ahhoz, hogy max. 2-3 órát alszom egyben éjjel (azt is ünnepnapokon... :-)
Már ritka, hogy nagyon kikészülnék ettől, de időnként előfordul, hogy túlpörgök, és úgy érzem, hogy itt a vég...
Én úgy próbálok pihenni, lazítani, hogy olyan CSENDES elfoglaltságokat keresek lazításul, míg a gyerekek alszanak, amik kikapcsolnak. Elég egy kis idő a gép elött, varrogatás, újságolvasás...
2 és fél éves a kislányom, most pár napja nem ébred fel. Eddig éjjelente 2x-3x is.
A kisebbik gyerkőc 8 hónapos, ő is sűrűn ébred.
Olyan vagyok reggelente, mint egy mosogatórongy...
Nem ébrednek fel teljesen, cicit kapnak és már alszanak is. A nagynak voltak sírvaérbredős dolgai, de valószínű rosszat álmodott olyankor.
Jó pihenést!
Az én babám 7,5 hónapos és átlagosan 2-3 alkalommal felsír (ebből 1x eszik) de előfordul a 6-7 kelés is főleg amikor kibújt 2 fogacskája ami 3 hétig tartott. Ha nem enni akar akkor valószínűleg a cumit keresi vagy csak meg kell simizni és fél perc múlva alszik tovább. Ma éjjel kipróbáltam, hogy halványan égjen nála a villany. Így most csak 1x kelt. Lehet, hogy végre meg van a megoldás?!
Én sehogy nem pihenek nappal, egész nap pörgök, amikor alszik elvégzem az összes melót ami elég sok mert a kertet is én tartom rendben, locsolás, fűnyírás ilyesmi. Már nem vagyok fáradt, sőt. Hozzászoktam ennyi idő alatt. Eddig 1x fordult az elő, hogy csak reggel fél6-kor kelt, hát mondanom sem kell, hogy nekem éjjel fél2-kor kipattant a szemem és legalább 1 órán át nem tudtam elaludni.
szia!
az én babám 8 hónapos koráig kelt, 3-4-5-10 szer :(
ilyenkor nem evett, max. ivott és cumi. Sokszor óránként felkelt.
Én is úgy ébredtem, mint a mosott sz.r :)
napközben SOHA nem tudtam aludni, még ha esetleg ő aludt is (mert nappal is rossz alvó volt akkor még)
Állandóan kialvatlan voltam, hónapokig.
Én kávét ittam, energiaitalt, de nem segített.
Húúúú, rossz visszagondolni...
8 hónaposan kipróbáltam egy homeopátiás szert, azóta éjjel is és nappal is rendesen alszik!!!!!!!Hihetetlen!
Csak ha beteg, akkor ébred, de az is csak 1-2 éjszaka :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!