Mit gondoltok ha az anyuka ráüt egy kisgyerekre? Van mikor ez jogos és a hasznára válik?

Egy kisgyerekre vagy a saját gyerekére?

Nem vagyok egyébként a verekedés és pofozkodás híve, de ha a Fiam majd anno netalán olyan hisztit fog produkálni amit egy két kisgyerek a bevásárló központokba... nos , én tuti ráütök a fenekére vagy hasonló.

Egy biztos, vissza maradni a fejlődésbe nem fog.

Az, hogy "ráüt", nem egyenlő a veréssel.

El tudok képzelni olyan szituációt, amikor rá fogok ütni a lányomra.

Persze akkor van értelme amikor már fel tudja fogni a büntetés fogalmát.

Ne jöjjünk itt álszenten a gyermekbántalmazással, 1-2 fenékre veréstől, vagy pofontól nem lesz lelki sérült a gyerek.

Én is kaptam gyerekkoromban elég sokszor és akkor ez egyáltalán nem volt megbotránkoztató, sőt, szüleim korában még a tanárnak is joga volt pl. körmöst adni favonalzóval.

Látszik is a különbség, régen volt fegyelem az iskolákban, ma meg már a diák veri a tanárt...ezt értük el a szabados neveléssel, "ne korlátozzuk a gyereket az önkifejezésben" -címszóval nem merünk fegyelmezni, pedig amerre most tart a fiatalság, az katasztrofális.

Nem tudnék csapkodni semmilyen gyereket,nem hogy a sajátomat(majd ha lesz,akkor se fogom megverni).Vannak szerintem sokkal hatásosabb módszerek.Ott van például az,mikor fogsz egy pohár vizet(nem kell,hogy hideg legyen a víz) és leöntöd egy kicsit a gyereket,vagy például megfogod a gyereket,berakod egy szobába(de nem zárod rá az ajtót),aztán mindig visszaviszed,ha kijön.A bevásárlóközpontokba meg csak úgy viszed be a gyereked,ha éppen délutáni alvás után van,meg már evett,meg elmondod neki,hogy most miért mentek és hogyha sír,akkor tényleg semmit nem kap.Ha még így is hisztizik valamiért,akkor jól befenyíted,hogy otthon be is zárod rá a szobaajtót és egyedül lesz..ha már ez sem működik,akkor határozottan elfordulsz a gyerektől,fogod magad és kimész.Ezután jó sokáig félni fog,hogy bármikor ott hagyhatod,ha hisztizik,de elmondod neki,hogyha nem hisztizik,akkor nem kell félni,mert nem hagyod ott.A gyerekben,ha elmondasz neki mindent,akkor ez nem hagy nyomot.A gyerek egy idő után ezeket a módszereket kiheveri,igaz,hogy nem felejti el.De a verést nem fogja kiheverni.Az ütögetés szerintem undorító.Az,hogy fogod magad és csak egy picit is méregből rácsapsz a gyerekedre,az azt jelenti,hogy valószínűleg(de csak valószínűleg) képes vagy többre is.Nem azt jelenti,hogy fegyelmezni akarsz,hanem azt jelenti,hogy agresszív vagy és a gyereked félni fog tőled,na meg undorodni.Én is csak egy kis odacsapás miatt kezdtem el undorodni az egész dologtól,és az emlék örökre ott marad bennem,hogy atyaisten,hogy nézett rám "apám",amikor ráütött a kezemre.

Isten adja,hogy legyen egy egészséges gyerekem!Inkább legyen rossz,mintsem,hogy beteg legyen!Ebbe kell belegondolni,mikor naponta hisztiznek meg sírnak,meg követelnek,meg üvöltenek.Ja meg bele kell gondolni,hogy ez az időszak sem tart örökké és a kamaszkor lehet,hogy rosszabb lesz.Mert akkor már nem tudod irányítani,bárhogy is próbálnád.

17/L(igen ennyi,és remélem,hogy 10 év múlva már anyuka leszek)

Döbbenten olvasom a válaszokat... Úgy tűnik,én egy agresszív,elmebeteg ember vagyok,mert én nem látok semmi kivetnivalót azon,hogy ha többszöri elmagyarázás,szépen kérés ellenére századszorra sem érti meg a gyerek,hogy ne nyúlkáljon a konnektorba,ne egye meg a szemetet,ne akarja megnyalni a forró sütőt,akkor leheletnyit meglegyintem a kezét. Ugyanis a kérdező azt kérdezte,ráüt a gyerekére,nem azt,hogy elveri,mint szódás a lovát.

Az én gyerekkoromban(ami nem volt régen) teljesen normális volt,hogy kaptam egy pofont,ha nem időben értem haza,ha hazudtam,vagy ha nem raktam rendet a szobámban többszöri kérés ellenére sem. Ha csúnyán beszéltem,vagy tiszteletlen dolgot mondtam,a számra is rácsaptak. Nem lettem lelki sérült,mindenki azt mondta rólam,hogy milyen jól nevelt,tisztelettudó és udvarias gyerek vagyok. Nem lettem sem drogos,sem alkoholista, és nem érzek semmilyen elfojtott haragot a szüleim ellen.

A férjem is így nevelkedett,nem verték el soha,de ha kellett,rácsaptak a fenekére.

Mai neveltetés szerint,könyörögjünk a gyereknek,hogy legyen jó,hagyjunk mindent rá, soha ne emeljük fel a hangunkat,ne kiabáljunk,mindent minden helyzetben tökéletes vidámsággal és nyugalommal kezeljünk.

Annyi itt az álszent anyuka,akiknél ha otthon elszakad a cérna 3-4 gyerek mellett,mikor szétverték a lakást és nincs segítsége,akkor igenis kiabál,vagy rácsap a gyerek kezére,itt meg előadják a tökéletes gyermekpszichológust,hogy soha az életben egyetlen percre még csak a hangjukat sem emelik fel.

Mi,hogy nőttünk fel? Mindannyian agresszív, ideggyenge emberek volnánk? Nyilván nem azt mondom,hogy verni kell a gyereket,de szerintem erős túlzás gyermekbántalmazásnak hívni egy kézre csapást. (nyilvánvalóan nem úgy kell rácsapni a kezére,hogy letörjön a keze..)

És csodálkozunk,hogy mennyi az elkényeztetett gyerek,akinek már elsős korában okostelefonja és tablet-je van,aki úgy beszél a nála idősebbekkel és a tanárokkal,hogy elsírom magam,akik félrelökik a néniket a villamoson és még sorolhatnám..

De persze most hordjatok el,hogy én tutira agyonverem a gyerekemet,alkoholista vagyok,és börtönbe kéne csukni,szerencsétlen gyerekem,meg biztosan gebe és kék zöld..

Úgy tűnik ma már az emberek csak a végleteket ismerik.

Elkényeztetés-Gyermekbántalmazás

Kérdem én,nincs már arany középút?