Normális, hogy ennyire apás a lányom? Hogyan van ez nálatok?

Kislányom 10 hónapos. Mindig is szeretett az apja karjában lenni, de az utóbbi egy hónapban teljesen "kifordul önmagából", ha apa itthon van. Egész nap, míg apa dolgozik egyébként jól elvagyunk idahaza ketten, bátran mondhatom, hogy nagyon sokat foglalkozom és játszom a kicsivel, háztartásban is sokat segít a férjem, tehát jut időm a lányomra bőven! Szóval minden ok. De amikor apa hazajön, a kicsi meglátja, ezerrel teper (mászik felé), széles vigyorral. Namármost az apja nem veszi fel rögtön, hanem megy kezet mosni, nos ezt az időt végig visítja, amíg fel nem veszi. Sőt, ha bármit is akar csinálni apa, és átadná nekem a gyereket, nálam azonnal sírni és sikítani kezd, dúrja ki magát a karomból és apához akar menni. Nem tudom már mire vélni ezt... Nem tudom, mennyire normális ez. Pedig higgyétek el, mindennél jobban szeretem a lányomat, és ezt ki is mutatom, soha egy bántó mozdulat vagy hangnem nem volt a részemről, gondozom, ápolom, vigasztalom, ölelem...