Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Ti engednétek, hogy ezek után...

Ti engednétek, hogy ezek után lássák a gyereketeket?

Figyelt kérdés
Van egy 13 hónapos kislányom. Szüleimnél lakunk a párommal még, mivel most építkezünk! Az apai nagymamámról van szó és az apukám öccséről. Az apám tesójáék még soha nem látták a lányomat, soha nem érdeklődtek felőlem a terhesség alatt sem. Majd mikor megszültem még csak fel sem hívtak hogy vagyunk vagy valami, el sem jöttek meglátogatni (nem vesztünk össze egyébként velük, úgyhogy nem tudom miért). A nagymamámmal ugyanígy voltunk. Nem hívott és nem látogatott meg minket. Mondjuk ő előtte az egész családdal (anyukámmal, apukámmal, és a húgommal is) összeveszett. Egyetlen egyszer látta a dédunokáját még tavaly nyáron, de akkor sem azért jött, hanem hogy veszekedjen. Nagyon fáj, hogy soha nem érdeklődtek, vagy érdeklődnek felőlünk. Most apám egyik rokona meghalt és az öccse meg a nagymamám jönnek érte kocsival mikor lesz a temetés, mert ők viszik. Biztos vagyok benne hogy előtte be fognak jönni a lakásba is. Én viszont nem szeretném hogy lássák a lányomat, ha eddig nem voltak rá kíváncsiak. Arra gondoltam elmegyek addig valahová a kicsivel. Szerintetek jól teszem??
2013. máj. 6. 12:19
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Erdekes, amit irsz, mert ugyanez elmondhato nekem az egesz rokonsagomrol, apai-anyairol is (akikkel ferjhezmenetelem elött napi szinten, ill heti min. 2-szer talalkoztam), ferjem egesz rokonsagarol is, bennem megsem merült fel, hogy ez bantana... Mert az emberek a sajat problemaikkal vannak leginkabb elfoglalva.

Most, ha ugy alakul es latjak a gyerekeimet, sem veszem eszre, hogy ez "jaj, de jo" erzest okozna nekik.

Igy azt tanacsolom, ne tulajdonits tul nagy jelentöseget a talalkozasnak, ha megis latjak.

Ferjem rokonsaga pl. nem is nagyon tud mit kezdeni egy kisbabaval, meg beszelö kisgyerekkel is olyan "masok elötti szineszkedes" az egesz kapcsolatuk, ami a "kötelezö alkalmakra" korlatozodik. Mi igy elünk velük, nincs harag emiatt, elfogadtuk igy öket. Hogy ök hogy latjak, az az ö bajuk, nem megyek bele a jatszmaikba es nem is kezdemenyezek velük, nekem közömbösek... A te helyedben sem jatszmaznek (hiszen attol, hogy bejönnek a lakasodba, meg nem artanak), nem törödnek ezzel, ugysem jönnek többet, ha nem muszaj.

2013. jún. 21. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Ja, es nalunk meg a nagyszülöknek is "kell" könyörögni, hogy mikor ernek ra, mikor mehetünk hozzajuk, mind2 oldalrol! (Gyerekvigyazasra meg sosem volt idejük.) Anyu a törtenetesdi, aki a tesom gyerekeivel törtentekröl beszel, akikre 7-böl 5 napot vigyaz, naluk lakik addig. Igaz, hogy mi külf-ön lakunk, de eddig 5 ev alatt 2-szer volt itt, es mind2-szer hazavitette magat, mert a tesom gyerekeinel volt valami, amit persze nelküle is megoldhattak volna. (Pl. nalunk ha az egyik beteg, a többi is jön velem az orvoshoz, mas megoldas hijan, nem kell ezert senkit hivni, plane külföldröl.)


elözö

2013. jún. 21. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!