Visszavinnétek a babát vérvételre?
A múlt héten voltunk a szokásos rutin vizsgálaton, az 5 hónaposon. A doki mindent rendben talált, de túl sápadtnak látta a gyereket, így elküldött vérvételre, mert lehet hogy vérszegény. Mondtam neki, hogy azért fehér a gyerek, mert nem vittem a napra egész nyáron - nap mint nap hallottuk a jó kis uv-sugárzás mértékét -, ahogy én sem mentem napra, mert szerintem nem biztonságos, főleg hogy nyár közepén volt kb. 3 hónapos a gyerek. Egyébként semmi baja, jól eszik, alszik, nem levert. Én tudom mi a vérszegénység, gyerekkoromban sokat voltam ilyen, tudom mik a tünetek, de a gyerekemen ezeket nem észleltem. Eltelt egy hét, gondoltam jó, menjünk vérvételre. Ma került erre sor, mikor bementem az orvosi szobába, kérdezték hogy mi baja a gyereknek. Elmondtam mit mondott a doki, erre jól lehülyéztek - szinte - hogy semmi baja a gyereknek, látják rajta, minek a vérvétel. Mondtam én is így gondolom, de legyen biztos a dolog, vegyünk vért. Kedves úriember 2-3 percig bökte a gyereket, meg forgatta a karjában a tűt, nem találta a vénát. A gyerek ordít persze, csak úgy zokogott, annyira rossz volt nézni hogy fáj neki, hogy még én is sírtam (amúgy is tűfóbiás vagyok). Na szumma szummára, mondta ez a vérvételes pasi, hogy nem érzi a vénát, várjak pár napot és jöjjek vissza, addig megnyugszik a gyerek.
Ezek után az úton hazafelé gondoltam, hogy a túróst viszem én vissza. Semmi baja a gyereknek, vidám, jókedvű... teljesen normálisan viselkedik, nem fogom még egyszer megkínozni a gyerekemet. Majd ha vmi baja lesz, azt úgy is észreveszem, majd akkor vesznek vért. Mit gondoltok?
Nem akarom kétségbevonni a gyerekdoki szaktudását, nem vagyok doki. De szerintem semmi baja a gyereknek.
Szia!
Én látszólag teljesen jól vagyok, erős, vidám felnőtt ember, hajam sem hullik stbstb. Mégis kiderült, hogy olyan szinten vagyok vérszegény, hogy kezelni kell...
Biztosan rossz lehet látni, hogy "kínozzák", de én nem tudnék nyugodt lenni, amíg nincs egy negatív lelet a kezemben.
Az oltásoknál is sajnáljuk szegény babákat.
szerintem vidd vissza, kérheted, hoyg más vegye le a vért!
Szia!
Hát döbbenten olvastam,amit irtál a vérvételről!Ezekután én se vinném vissza a kicsit,az már biztos!Meséld el az orvosotoknak,hogy mi történt!És mond meg,hogy ezekután felejtse el a vérvételt!És úgy van,ha baja van egy kicsinek,észre lehet venni!Különben is vannak fehérbőrű gyerekek is,akik hiába vannak kint a napon,akkor is fehérek és nem vérszegények!
Ez az én véleményem!
További jó egészséget nektek!:)))
Szia!
Én visszavinném!És azt meg nem értem,hogy miért nem a fejéből vettek vért???Onnan szoktak babáktól!Többek közt az én fiamtól is onnan vettek,kb 2 perc volt az egész...és megnyugtató,hogy semmi baja!
Szia!11.42-esnek köszönöm!
Egy idő után én is elvinném,de nem most,hogy ilyen dolog történt!
Máshol nem tudják megcsinálni a vérvételt?
n visszavinném,és mondanám hogy fejböl vegyék le a vért,hisz ilyen piciknél onnan szokták.Szeretek megnyugodni hogy semmi baja,bár engem is megviselt volna ha eddig nyúzzák szegényt.Amugy meg nem igaz ha fehér bőrű egy gyerek és nem viszed napra direktben akkor egy árnyalatyit se barnul.Kisfiam hófehér bőrrel született,óvtuk is a naptól,de saját magához képest mégis jo barna lett.
És egy fehér bőrű gyereken is látja a doki ha sápadt.Nehogy az legyen hogy később derüljön ki a baj és akkor meg magadat hibáztatod.
Az én fiam fehérbőrű,kékszemű és szőke hajú,majdnem inkább fehér,egész nyáron kint volt,de árnyalatnyit se barnult!Lehet hiányzik a barnafesték belőle vagy albinó?:))))
Azért később nézettesd meg a kicsi vérképét,érdemes!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!