Mást is idegesít ebből a szempontból a szoptatás?
Most 2 hónapos a kisfiam, de a tejmennyiség folyton ingadozik. Hol majd' kidurran a mellem, hol teljesen puha. Hol majd' megfullad a tejben (főleg éjjel), nappal meg folyton azon agyalok, elég lesz-e.
A lányommal is ez volt, csak akkor még volt időm tejszaporítás céljából fejni a semmit, és mindent bevetettem. Most csak iszok sűrűn, homeós bogyót szedek, amikor tudok.
Jó dolog szoptatni, de emlékszem, hogy megkönnyebbültem anno a lányomnál, amikor 8 hónaposan tápszeres lett. Nem görcsöltem tovább, tudtam, hogy mindig jól fog lakni, nem múlik rajtam semmi.
Most ugyanez az idegeskedés... Most is tápszert adtam, mert totál puha mindkét mellem, és nem tudok órákig szoptatni egy 19 hónapos nagy mellett.
Vagytok még így ezzel?
Szia. Igen, engem is idegesített pontosan ezek miatt amiket leírtál.
Ami biztos, hogy idővel nem lesz már olyan kemény a melled mint eleinte, nekem volt hogy olyan puha volt mint egy leeresztő félben lévő lufi, mégis 9 perc alatt jól lakott belőle a fiam.
Ne agyalj ezen! Legyen otthon tápszer. Szoptasd meg, ha éhes marad ugyis óbégatni fog, ha nem találod elégnek a tejet akkor meg szoptasd meg, aztán adj neki tápszert.
Kitartás:-)
Mintha engem írtál volna le:)))
Csak nálam 2,5 éves és 4,5 hónaposak a fiúk...főleg az elején nagyon frusztrált ez,de még mai napig sokszor izgulok, ha laposabb a mellem...a picim eddig nem panaszkodott és szépen hízik hála Istennek,szóval tejem van.
De engem még az is "idegesít" hogy míg az elsőnél tényleg egy "meghittebb" dolog volt a szoptatás, most sokszor alig várom már hogy befejezze,hogy tudjak menni a nagyhoz vagy főzni, stb.Vagy mikor fel kell jönnünk a játszóról a szoptatás miatt...oké,nem panaszkodok, örülök, hogy tudok szoptatni csak más mint az elsővel!
ha puha a melled, attól még lehet tejed. nekem sem kőkemény, csak akkor, ha órákig kimarad a szoptatás (éjjel).
nekünk jól fejlődik, több mint 1 kg-ot hízik havonta.
állítólag nem kell akkor idegeskedni, de én is parázom, ha nem eszik eleget. és miért kéne órákig szoptatni??
a tápszer kényelmes az biztos.
"a tápszer kényelmes az biztos"
Nem tudom annál mi kényelmesebb, hogy ráteszed a melledre és szopik, még akár fel se kell kelni, csak kikapni a cicit, mert ugye van aki maga mellett altatja. Persze sokkal kényelmesebb felkelni méricskélni, nem mindegy a hőfok, sterilizáljál is stb. Komolyan beszarok ezeken a kényelmesező válaszolókon.
Igen, tudom, hogy a puhább mell nem feltétlenül jelent kevesebb tejet, de érzem, hogy kevesebbet kortyol, és bár megelégszik vele, de szerintem csak nem mohó, és nem követelőzős fajta. Ha több jönne, lehet többet enne. De mondom, nem mindig van így, néha egyértelmű, mert a bimbóvédő még teli van tejjel, amikor abbahagyja. (Azzal szoptatok, befelé fordul a bimbóm.)
Az "órákig szoptatást" nem szó szerint értettem, de igenis jóval tovább tart, mintha jönne gond nélkül. Ha 2 mellből szedi össze kortyonként, azért az sokáig tart, és tényleg nem valami jó, miközben egy 1,5 éves is igényelne...
Igen, úgy csinálom, hogy tápszert is csinálok néha utána, ha nagyon puha a mellem, akkor pedig már előre bekeverem, és azt adom. Már nincs bűntudatom miatta.
Most biztos sokan lefognak szólni, de én 2-3 hónapos korába abbahagytam a szoptatást, mert hol volt tejem, hol nem . Engem idegileg teljesen kikészített, mert sokszor nem is lakott jól a kisfiam, de volt olyan hogy egyszerűen nem tudtam mivel felfogni, mert folyt magától. Mi áttértünk a tápszerre, nagyon megkönnyítette mindegyikünk dolgát, mert se a párom, se én nem idegeskedtünk., hogy evett e eleget a Picur vagy sem, lesz-e elég a következő kajcira. Ráadásul sokszor
óránként kellett ciciztetni + tápszerrel pótolni. A Picurnak is jobb lett a közérzete, mindig kapott megfelelő táplálékot, és én is teljesen rá tudtam koncentrálni, nem volt több idegeskedés. Én nem bántam meg hogy a tápszer mellett döntöttem. Sőt... Ha a következő picurnál is kínlódás lesz, minden szó nélkül tápszert fogok használni. Jah, és semmivel nem betegesebb, mint bármelyik vele egykorú anyatejes baba. Sőt...
Bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült. Sok sikert
szerintem kitartás kell a szoptatáshoz.
nálunk nehezen kezdett enni, bealudt, korababa volt (36. hét)
jó súllyal.
én örülök, hogy kitartottam, és úgy hiszem, hogy nem véletlenül mondják, hogy az anyatej jobb a babának. mindenkinek magánügye, de nekem fura, hogy ennyire kényelmesek az emberek. én is stresszelek, hogy nem eszik eleget egy evésre a baba, de havonta meghízza simán az 1 kg-to, jó súlyban van. tehát nem éhezik.
mondjuk a zöld székletre azt mondta a dokinő, hogy éhezési széklet, volt egy kicsi pánik..
nem leszólni akarom azt aki nem szoptat, de szerintem a tápszer és a tej nem u. az, akármennyire jók a tápszererek. mondjuk én rühellek cumisüvegből etetni, nekem a szoptatás kényelmesebb.
viszont adtál egy jó ötletet!
megvettük a bimbóvédőt. nekem tök felesleges, egyszer használtam, egyszer volt sebes a cici.
de ha odarakom, akkor lehet, hogy nem megy kárba a tejci, mert van hogy reggelre bedurrannak a melleim és amikor az egyikből eszik a baba, akkor másikból meg csöpög..mondjuk nem tudom, hogy rajta marad-e..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!