Ti milyen ajándéknak örültetek a legjobban, amit babalátogatóba vittek nektek?
Bébiőr, pelenka, popsitörlő.
Ajándékutalványt nem kaptunk, pedig szerintem az is jó ötlet, mert azt vesz rajta az ember, amire szüksége van a babának.
Pelenka, popsitörlő, popsikenőcs, álmaim fürdőszettje,(ekkor el is sírtam magam, hogy mennyire kerestem, nem találtam, erre ők megtalálták). Bevallom, lestem, hogy kapunk pelustortát, nagyon szerettem volna, mert én évekre visszamenőleg minden rokonbabának azt készítettem, nekünk nem hozott senki :( Nem baj, hoztak sok minden mást :)
Nemsoká megint szülök, hátha...
Ja, és a komatál, az egy áldás volt, amikor alig láttam a fáradtságtól, és hozták a tyúkhusilevest, minden más finomat.
A hintőporok azok, amikkel nem tudtam mit kezdeni :S
- olyan plüsstkaró, amit össze lehetett cippzározni/patentolni és akkor kis hálózsákká avanzsált, bár én a babakocsiban használtam így leginkább. sajna nem emlékszem a márkájára
- pelenkának minden mennyiségben, bár sajna előfordult jópárszor, hogy kicsi méretet hoztak (szerencsére el tudtam csereberélni egy ismerős anyukával)
- popsitörlő is hasznos volt
- felhúzható+akasztható zenélő állatka, nagyon kedves-kellemes és halk hangja volt, sokáig arra aludt el a lányom
- FP tanulókutyust is kaptunk, nagyon szerette mindkét gyerek
- FP/Lamazzee csörgő-zörgő-rágható játékokat is szerették
És hát szégyen vagy sem, de én nagyon örültem, amikor vitaminkészítményt kaptam, szerintem nagyon is jó ötlet volt ez így a szoptatós időszakban de sajna nekem nem futotta rá.
Kaptunk még egy kuponos lehetőséget egy babafotózásra, ennek is nagyon örültem (igaz, már kicsit nagyobbacska korában váltottuk be, mert kicsinek műtötték többször és nem volt a legjobb formájában szegénykém...)
Pelenka, popsitörlőkendő az mindig jól jön! Tőlem mindenki megkérdezte, mit hozzon, így én tudtam mindig mondani apróságokat is, 3 hósan pl.rágókát, morzsolgatókendőt. Ruha is mindig jól jön, csak tényleg arra kell figyelni, nehogy kicsi legyen. Én is kaptam kisebb pelust.
Szerintem kérdezd meg, mire van szükségük és ha ruhát nézel ki, kérdezz rá, mekkora méretet hord a kicsi. Akkor tuti nagy siker lesz :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!