Akiket a következő babával zaklat a férje, milyen gondolataitok vannak, és lelkileg mit éreztek?

Egyrészt a te szemszöged még változhat, nekem is szörnyű élmény volt a szülés és az első 3-4 hónap maga volt a káosz azt hittem sose éljük túl. A fiam 2 éves koráig határozottan állítottam hogy nem lesz több gyerek. A férjem szép csendben mondogatta azért így kistesó úgy kistesó de nem erőltette.

Aztán 2.5 éves lett a fiam mikor rábólintottam, persze egyből terhes lettem. Aztán a második nagyon könnyen belesimult az életünkbe, álom szülés (2 óra mindösszesen első fájástól a gátvarrásig) álom 3-4 óránként szopizó csendes nyugodt baba, mivel már a nagy változások megtörténtek az elsővel így a másik nem kavart már nagy vizet:) Testvérféltékenység nem volt.

Aztán hallom ám a férjemtől hogy milyen jól megy ez nekünk, nem kéne egy harmadik is?? Én hülye belementem (jó persze nem úgy kell elképzelni hogy minden erőmmel ellene voltam és csak a férjem miatt vállaltam) de azóta megint kicsit káoszos az életünk, a férjem szerint csodálatos és tökéletes, szerintem meg kaotikus és roppant hangos...

Mondd el, hogy egyelőre nem szeretnél gyereket vállalni úgy, hogy nem érzed magad készen a feladatra. Elmúlik majd a 6 hós kor, mire bölcsis lesz, elfelejted a rosszat. A szülés pedig simán alakulhat jól legközelebb. Ha lesz. De ha nem változik meg a hozzáállásod, akkor is van már egy gyönyörű gyereketek, és ez a lényeg.

Amúgy gyanítom, hogy a gyermek utáni vágy legyőzi majd a félelmedet :)