Fel kellett vágni valaki babájának a nyelvét? Mennyi idős volt, hogy viselte, hol csinálták, és utána rögtön tudott enni rendesen?
Nekünk két hetesen felvágták, csak 10 mp-ig sírt, amíg lefogták, rögtön tudott enni, úgy ahogy előtte. Semmi probléma nem volt, Nálatok sem lesz.
Nekünk Miskolcon csinálták.
Szia!
A fiam nyelve le volt nőve, még születése napján felvágták neki.
Szia!
Szopizni sem tudott, úgy le volt nőve a kisfiam nyelve, mégsem vágták fel a kórházban neki.
Dokinéni 1 éves kor után ajánlotta. Ő nem merte bevállalni, pedig régen vágott ő is.
Elköltöztünk amikor 10 hós lett a fiam, és az új doki felvágta neki. Sima gyermekorvos is elvégezheti, de nem mindegyik vállalja be.
Anyukám fogta a gyereket az ölében, én meg kimenekültem a rendelőből, mert nem akartam nézni:( Egy kis ollószerűvel vágta a doki. pár percig vérzett a nyelve alatt a hártya, de 10 perc után már cumizott és fél óra múlva már evett-ivott. És szó szerint felvágták a nyelvét, mert utána be nem állt a szája és olyan hangokat, mozzanatokat csinált a nyelvével, amit előtte nem.
De nagyon bánom, hogy emiatt nem szopizott és hogy 10 hós koráig várni kellett:(
amúgy érzéstelenítőt nem adnak:) Minél nagyobb a gyerek, annál jobban megviseli. Ugyanis az a hártya, amit felvágnak, az évek folyamán egyre vastagabb lesz és nehezebb vágni. Valamint egy 2-3 év körüli gyermek már tudja, hogy ha orvoshoz kell menni, ott valami történni fog:)
Sajnos ismertem egy kisfiút, akinek még 5 évesen sem vágatták fel a szülei a nyelvét, ami miatt beszélni sem tudott rendesen, és így a sulit is halasztania kellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!