Szerintetek korlátozom a gyerekem ha én ilyen vagyok?

Nem baj az, hogy zárkózott vagy, én is az vagyok, nagyon sok mindenki az, csak annyira befele figyelünk, hogy észre se vesszük, hogy másnak is van hasonló problémája.

Egy kicsit azért "erőszakot" kéne mégis venned magadon. Meg kéne próbálni a baba-mama klubbot, nem kell minden héten, de legalább néha-néha. Ha úgy akarod, akkor nem énekelsz, nem beszélgetsz, de a babád közösségben lesz. Meg aztán aki zárkózott annak a legjobb gyógyír pont az, hogy közösségbe megy és "gyakorolja" azokat a szituációkat amiben bizonytalanul érzi magát, ezért nem csak a babának,neked is hasznos

Majd ha a gyermek közösségbe jár (óvoda, iskola) akkor lesznek kapcsolatai a külvilággal. Nem kell aggódnod.. Nagyon sokan nem járnak baba-mama klubba vagy hasonló helyekre.

Jó magam sem jártam ilyen helyekre, mégis ma a felnőtt fiamnak vannak társasági barátai, igazi barátai.. Szokott szórakozni, élvezi az életet.. Pedig én nem vagyok egy bulizós, mászkálós ember..

Szerintem igen, korlátozod őt. Az oké, hogy neked nincs kedved, meg huzalmad sem az ismerkedésre, barátkozásra. De ezzel tőle is elveszed magát a lehetőséget, hogy ő ismerkedjen idegen gyerekekkel. Vegyél erőt magadon, és az ő kedvéért vidd többet közösségbe. Itt nálunk (szomszédokkal) van egy társaság. Az én lányom, és még 3 másik szomszéd gyerek, egykorúak. Ők mászós koruk óta együtt voltak, minden nap összehoztuk őket, mikor kinél, vagy kint a játszin. Nagy bratyik a mai napig is, mindannyian eleven, barátkozós, cserfes kis gyerekek, 3 évesek. Azonban volt még egy szomszéd, aki nem szerette odahozni a szintén ugyanolyan korú gyerekét a mieinkhez, mert akkor le kellett volna tenni a homokba, ott meg poros lesz a keze, koszos lesz a ruhája, stb. Nos, ez a kislány, aki szegényke mindig csak távolról, vigyorogva nézte többit, hogy hogy viháncolnak együtt, ő nagyon zárkózott, és szégyenlős lett. Ő is már 3 éves, de a mai napig is, ha néha összefutunk, és ráköszönöm a kapuban, vagy rámosolygok, és mondok neki valamit, szegényke bújik el az anyja vagy az apja lába mögé. De ha a lányom szól hozzá, akkor is elbújik.

Tehát szerintem nagyon nem tesz jót a kicsiknek, ha már eleve esélyt sem kapnak arra, hogy kibontakozhassanak, ki-ki saját személyisége szerint. De szerintem bármilyen természetű egy gyerek, nagyon jót tesz neki a szocializálódás, már a legelejétől kezdve, mert akkor az lesz neki természetes, és nagyobb korában nem lesz zárkózott, és jobban is ki tud állni majd önmagáért.

Én egy rokon példáját tudom csak felhozni!

Két gyerek van, apuka dolgozik. Anyuka az esküvő előtt költözött abba a városba, ahol élnek, tehát sok ismeretsége nincs! Ráadásul a várostól kb. 4 km-re építkeztek. Nem szeretett bejárni a városba, mert nyűgös elindulni a két picivel, a nagyira nem szívesen hagyta stb.

Egy éve egy családi bulin együtt voltunk. A gyerekek végig az anyjuk mellett voltak, el sem mozdultak, ha valaki szólt hozzájuk elfordultak, nem játszottak a többi ottlévő gyerekkel sem. Első ránézésre elég antiszociálisnak tűntek.

Most a nagy már ovis, és nagyon nehezen illeszkedik be. Nem akar játszani a gyerekekkel, az anyját várja egész nap. Nem mondom, hogy csak azért, de szerintem nagy része van az elszigeteltségnek ebben.

Hát én is hasonló vagyok mint te és az én gyerekeim már nagyobbak. Bizton állíthatom hogy SEMMI összefüggés aközött hogy te mint szülő cipeled e babaklubba holott semmid se kívánja hogy ott mórikáld magad (nekem is ugyanez a bajom a ringató foglalkozással ott táncolni énekelni nekem ez nem megy idegenek előtt nem megy és kész).

A fiam 6 éves a lányom 4 3 ill. 2 éve járnak közösségbe (bölcsi ovi) és köszönik minden rendben velük, nagyon nyitottak,kedvesek, barátkozósak mindketten, minden tevékenységbe belevetik magukat örömmel, SOSE fordult elő hogy a szoknyám mögé bújtak volna félősen. Mert nem olyan típusok mint én szerencsére!

Van egy barátnőm aki csecsemőkoruktól hordja jobbnál jobb programokra a 3 lányát, mégis 2 belőle extra félénk mimóza alkat (anyuka nem is nagyon érti hogy neki hogy születhettek ilyen zárkózott gyerekei) és ha találkozunk velük a kislányoknak még mindig vagy 1 óra kell mire el mernek mozdulni anyu mellől.

Én hiszem azt hogy a gyerekeim pontosan érzékelik ha "megjátszom" megerőltetem magam és arcomra fagyott vigyorral megyek velük a táncházba táncikálni vagy csinálok számomra teljesen életidegen tevékenységeket (baba klubban más gyerekével kedveskedés játszadozás, mogorvának tűnhetek de egyszerűen nekem nem jönnek automatikusan azok a szabvány mondatok mint másnak hogy jaj de édes hány éves mit tud már milyen ügyesen ez az amaz...).

Szóval szerintem ha azt látják hogy minden ember más típus de attól még értékes akkor ők elfogadnak engem én meg elfogadom őket és ennyi, nem hiszem hogy meg kéne játszanom magam.

A közösségben tökéletesen feltalálták magukat, a fiam kifejezetten központi egyéniség is lett a csoportjában és ezt nem úgy írom hogy húú de fantasztikus hanem mert idetartozónak érzem a témát.

Én is ilyen "antiszociális" vagyok, nagyon utálom a jópofizást, pletykálást, az udvariasságból feltett kérdéseket stb.

Most 1 éves a kisfiam, soha nem jártunk semmilyen baba-mama programra. Őszintén szólva én úgy gondolom, hogy a legtöbb ilyen foglalkozás csak az unatkozó anyukáknak való, egy ilyen pici gyerek még nem igényli a közösséget, ilyenkor még nem barátkoznak, max egymás mellett játszanak.

Ha rendszeresen viszed sétálni, játszótérre, akkor nyilván lát más embereket, más gyerekeket, ez neki egyelőre pont elég, haverkodni meg úgyse nagyon fog óvódás koráig. Ráadásul így kevesebb esélye lesz összeszedni a betegségeket, úgyhogy ez valahol jó is.