Hogyan állítsam le anyósékat erről?
10 hónapos lányunkal 3 napig anyóséknál voltunk, és ők állandóan a kezükbe cipelték felváltva. Mutogattak neki mindent a szekrényeken, az ablakban, a falon, és mikor hazajöttünk elkezdte itthon ugyanezt a lányom. Egyfolytában jön oda hozzám, és mutatja, hogy vegyem fel, meg odamegy a szekrényekhez, és pakolna róla. Eddig sosem csinálta ezt, mikor a páromnak mondtam, hogy meg fogom mondani a szüleinek, hogy nem kell állandóan hurcolni a gyereket, azt mondta miért ne kényeztessék!?
Anyósék szerint lusta vagyok felvenni a kicsit. Abba nem gondolnak bele, hogy egy 10 kg-os gyereket nem olyan könnyű egész nap cipelni, úgy hogy estig egyedül vagyok vele, és főzni, meg takarítani is kell mellette. Az én szüleim is imádják, de nem cipelik egész nap. Miért nem értik ezt meg?










Én is ezen bosszankodtam a napokban, hogy feltettem egy kérdést, és jól nekem esett mindenki, pedig normál hangnemben, normál kérdést tettem fel és normálisan válaszoltam rájuk... holott néhány hónappal ezelőtt olvastam itt egy kérdést, hogy idegesíti a gyereke, aki még csak fél éves sem volt, szokott vele kiabálni, és baj e ha néha gyilkos gondolatok forronganak a fejében, majd jöttek a megnyugtató, barátságos válaszok, hogy mindenkivel megesik és a többi...
Na de hogy a kérdésre is válaszoljak. Nekem a szüleim csinálják ezt a Kisfiammal, szoktam utalni rá, hogy nem kéne, mert amikor ketten vagyunk nem lehet egész nap kézben és neki sem jó, ha ezért nyafog egész nap. De hiába, így már nem szólok. Egy gyerek napirendjében meg van az ideje az együtt eltöltött időnek, a játéknak, de igenis kell nevelni az önállóságra is, hogy márpedig, amíg anya elmosogat te szépen játszol egyedül. Én erre próbálom szoktatni a 7 hónapos fiamat, bízom benne, hogy idővel különbséget tud tenni, hogy mit lehet itthon, mit lehet a nagyszülőknél. Tudom nehéz, de szerintem ne engedj a lányodnak, vedd fel, sétálj vele egyet, majd tedd le néhány percig legyél vele, aztán csináld a dolgod, ha nem ordít torka szakadtából, hanem csak nyafog azért, hogy kézben legyen, hagyd egy kicsit rá, csináld meg a dolgod, aztán megint vedd fel, és előbb utóbb megtanulja, hogy ha anya végez a dolgával, akkor majd jön és ráér, addig pedig elleszek egyedül. Türelem játék, én is ezt csinálom, remélem meg lesz az eredménye. Kitartás





Én nagyon közel lakom anyumékhoz és meg bízom bennük. Ha én kérek valamit, azt 100 %-ig úgy is csinálják, még ha nem is értenek egyet vele, mert fontos Nekik, hogy a kicsi ne legyen összezavarva azzal, hogy valamit én nem engedek, Ők meg igen.
Az nálunk is gond persze, hogy a lányom 8 hónapos múlt és ha a földön van, odamászik a lábunkhoz és megfogva a nadrág szárunkat, felhúzza magát térdelésbe és kéri, hogy vegyük fel. Na ennek én sem tudok sokszor nemet mondani, de anyum, ahányszor nyúl a gyerek felé, már néz rám szomorúan, hogy na ilyenkor hogy állja meg, hogy ne vegye fel... :D
Igaza van abban hogy élvezzük ki, míg minket akar és szinte ahányszor kéri vegyük fel, később úgysem kéri majd... De azért az az egy két év, amíg még kéri baromi kimerítő és embert próbáló, szóval kell egy határ! ÉN úgy vagyok vele és már kezd Ő is így tenni, hogy ha odajön a babám, igyekszem játékot mutatni, elterelni, játszani, bohóckodni Vele, és ha mindenképp engem akar és jönne, akkor felveszem, de az a rossz, hogy az sem jó ám Neki, onnan is menne tovább, vagy Ő is szeretném ha sok mindent mutogatnék Neki. :)
Egyre nehezebb korszak jön, mert ha feláll, akkor is sokszor a kézbe jönne onnan, nem leülne, vagy mászna. DE ha majd még jobban érdekli a környezete, tuti megy másfelé is és nem csak hozzánk. Igaz, hogy visszahozhatatlan időszak, így végül is ezt is ki kell élvezni!!!!!!!!! :)))
12-es válaszoló! Neked is köszönöm a választ!
Egyébként igen, normális válaszokat vártam, de itt mindjárt ketten nekem estek, mintha az lenne egy anya dolga, hogy egész nap a kezemben hordjam. Még jó hogy azt nem írták, minek szültem akkor!?










Azt szerintem ne felejtsük el, hogy az anyós által művelt 'rosszaságokra' jobban ugrunk, mint ha ugyanazt a saját anyukánk csinálta volna. Én nem bánom, ha ők úgy babáznak, hogy kézben van a gyerek, mert tudom, hogy rajongásig szeretik őt, és abban a kevés időben amíg lehetőségük van babázni, szeretnék a legjobban kihasználni. Ilyenkor nyilván a nekik legmegfelelőbb módszereket alkalmazzák (ölben hordozás), nem feltétlen a te érdekeidet fogják szem előtt tartani. Valahol ez normális, mi ugyanezt fogjuk csinálni majd. Ha ez már zavaró méreteket ölt, akkor mindenképpen meg kell velük beszélni, és valóban lehet hogy jobb, ha ezt az apa teszi. Jobban ért a nyelvükön... :)
Azt már elfogadhatatlanabbnak tartom, hogy az anyósod lustának tart amiért nem cipeled a gyerekedet egész nap. Valószínű, hogy elfelejtette, hogy ő sem tette annak idején.
A legjobb amit tehetsz, hogy következetes vagy a gyerekeddel. Előbb-utóbb tudni fogja, hogy amit a nagyszülőknél megtehet, azt nálad nem, vagy kevesebbet, vagy másképp... :)
Kitartás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!