Csalódtam magamban?

Megértelek, de az ilyet fel sem szabad venni (még ha olykor nehéz is). Kisfiam is pont ennyi idős.. szinte ez napi eset nálunk amit leírsz. Feszegetik a határaikat, ők még nem értik az ok-okozati összefüggést, hogy pontosan mit miért is nem lehet. Nekik akkor is oda kell menni, mert a kíváncsiság nagy úr! :) Nem félnek szerintem ilyenkor amikor elszaladnak, hanem dacolnak. Majd ők úgyis megmutatják egyedül, hogy mire képesek :) vmi ilyesmi van a kisfiamban is és olyankor inkább dühösek mint félnek. Azért futnak el, mert mérgesek, nehogy megfogjuk őket, ők úgyis jobban tudják, hogy mit akarnak és úgyis tudnak vigyázni magukra :) csak hát ezt meg mi felnőttek tudjuk igazán, hogy ez meg nem úgy van :)

Emiatt nehogy rosszul érezd magad!

Lesz ez még így se! :D

Dehogy fél:)! Miért is tenné?

Arról van inkább szó, hogy egész egyszerűen elért abba a korba, amikor muszáj ellenkeznie, amikor ki kell próbálnia, meddig mehet el, amikor ezredjére is meg kell bizonyosodnia arról, hogy mit szaad és mit nem, amikor a már felállított korlátokat meg kell próbálnia ledönteni... Ez nem miattad van, hanem azért mert ő egy embergyerek, akinek az egyedfejlődéséhez szükséges ez is:). MOst alakul a képe önmagáról, a társas szabályokról, most deríti ki, meddig terjed a "hatalma"... ezek sokszor bosszantó dolgok de szükségesek, hogy kialakuljon benne egy kép a világról és a benne uralkodó szabályokról.

Az pedig, hogy eddig könnyen kezelhető volt, "csak" ráadás, és az a szeretet, amivel felé fordultál és fordulsz, hidd el, nem veszett kárba. Sőt. Ezen minden gyerek keresztül megy, ki erősebb, ki enyhébb formában, és hidd el, az lenne a rosszabb, ha nem viselkedne néha így vagy hasonlóan, mert az azt jelentené, hogy idomítottad, és a természetes egyedfejlődésén nem hagynád keresztül menni:).

Szóval nagylevegő, és olvass sok Ranschburgot:). Nagyon szépen leírja, miért van ez a korszak és miért szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez:).

Nem azért szalad el, mert fél tőled!

22 hónaposan már egye azt, amit magatoknak főzöl. Felesleges a válogatásra rászoktatni.

Ha hisztizik, akkor ne magyarázgass neki, hanem ne vedd figyelembe a hisztijét! Ha nem használ, semmi baja nem lesz, ha ráütsz egyet a fenekére!

A kisfiad tapasztalatból tudja, hogy nincs komoly következménye, ha nem fogad szót! Az anyu csak magyaráz, de ezt nem mindig érti, és nem is érdekli. Ha még utána meg is szeretgeted, annál rosszabbat nem tehetsz. Ha bünteted, akkor büntesd, de ne "csináld" vissza.

A fiam kicsivel idősebb volt már a tiednél. Éppen elkezdte az óvodát. Eyg alkalommal az ebédnél kezdett el hisztizni. Az apja is azt állította, hogy szép szóval is lehet nevelni a gyereket, nem szabad ráütni. Percekig magyarázgatott neki, hogy egyen szépen, hagyja abba a hisztit. Addig, amíg a fiam rászólt, hogy "Fogd be a pofád! Nem érdekelsz!" Az apjánál is elszakadt a cérna és pofon vágta. Nem csak a hiszti maradt abba, de ezután elég volt, ha a párom erélyesen rászólt.

Nem állandóan kell ütni, de néha hasznos.

Először is ne keseredj el! Biztos vagyok benne, hogy nem vagy rossz anyuka, viszont a dacos gyerekek is ilyenek. Folyton feszegetik a határokat. Egész nap veled van, tehát veled próbálkozik. Az apukáját valószínűleg ritkábban látja, így más az ő kapcsolatuk. Viszont ha bajban van, elesik, vagy éjszaka sírva ébred, kit hív rögtön?

Nekem is van egy kis "Makrancos Katám". Nem szereti, ha megölelem, vagy megpuszilom, csak ha neki is kedve van hozzá. Mondjuk mástól sem igazán tűri a testi kontaktust. Erre én a "pusziszörnyes" játékot találtam ki. Ha nagyon tiltakozik, "akkor jön a pusziszörny", és össze vissza puszilgatom. Ilyenkor hangosan nevet, és mondogatja, hogy nem kér puszit.

Mostanában, ha rájön a hiszti, néha mondja, hogy utál. Nem foglalkozom ezekkel a kirohanásokkal, csak a pillanat hevében mondja, szerintem te se vedd a lelkedre. Ha látja, hogy bánt, többször fog élni vele.

Kitartás, elmúlik ez az időszak, vedd egy picit könnyebben.