A rokonok szemében mindig gyerek maradok még baba mellett is?

Ti hogy vagytok ezzel? Egy éves a babám, a harminchoz közelítek, nem vagyok az a gyerekes fajta, de mióta megszültem, azóta sem fogták fel sokan az idősebb rokonok közül, hogy én vagyok az anyukája a babámnak. Már csak mosolygok rajta, először mérges voltam... Előfordult, hogy sírt a kicsi, kikapták a kezemből, mondván, én ehhez nem értek, majd ők, pedig csupán az első hasfájós hetekről volt szó, náluk is sikított tovább.

Most ott tartunk, hogy épp járni tanul, elesik, beüti magát, és van, hogy sír is (ritka, mert nem kapdostam fel soha), tegnap is ilyen eset volt, beverte a fejét, láttam, hogy tényleg fáj neki, odamentem, fel akartam venni, de nagymamám odaszaladt, és mondta, hogy majd ő, ő jobban tudja. Ezt pár hete keresztanyám is megcsinálta, és mindkét esetben ugyanaz a reakció, mert a lányom most azt a korszakot éli, hogy csak anya a jó, ha baj van, és nem akart megnyugodni náluk, hozzám akart jönni, ők pedig ezt tartották furának, miért csak nálam nyugszik meg a gyerek???

Hálát adok az égnek, hogy ilyen idősen még élnek a nagyszüleim, hogy mindenki él az idős rokonok közül, aki látott engem babaként, de nem kéne idővel felfogniuk, hogy anya lettem? Vagy ez így normális? Főleg, hogy várjuk a kistesót is, remélem, vele már nem ismétlik meg :)

Nálatok volt ilyen helyzet?