Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Miért nincs el egyedül 9 hós...

Miért nincs el egyedül 9 hós kisfiam?

Figyelt kérdés
Tegnap volt a kisfiam 9 hónapos. 3 héttel ezelőtt felállt, majd rá egy hétre fel is ült. Előtte mielőtt csak kúszni tudott, nagyon jól elvolt a játékaival, tudtam végezni a dolgomat, de mindig vittem magammal mindenhová, hogy ne érezze magát egyedül. Mostannában mióta viszont áll, és ül, egyszerűen nem haladok semmivel, mert állandóan jön a lábamhoz, kaparássza a lábamat, hogy vegyem fel. Egy darabig elvan a játékaival, de hamar megunja, és már sir is, és persze ha nem veszem fel, megy a hiszti. Mindent megteszek, de állandóan nem vihetem az ölemben. A járókát most szereltük szét, mert csak orditott abban is. Gondoltam legalább akkor legyen el benne, mig főzök, de nem, szinte már addig sirt, hogy alig kapott levegőt. Tudom, biztos ez abból eredhet, hogy új dolog neki a felállás is, és vezetgetem is, de egész napunk nem állhat ki ebből. Sokáig tart ez az időszak, másnak is csinálta ezt a babája? Nem teher ez nekem félre ne értsetek, csak mikor már wc-re sem tudok kimenni, mert ahogy eltünök sir, de hogy majd megszakad a kis szive -persze az enyém, de muszáj kimennem-, és akkor kotor utánam, és még ott is kaparászik, az már egy kicsit sok. :-)) Valami jó tanács? Köszönöm a válaszokat előre is!!
2009. aug. 3. 11:09
 1/2 anonim ***** válasza:
az igaz az én kislányom 5 hónapos lesz,de én a helyedben hagynám egy kicsit hisztizni,megkell tanulnia egyedül is játszani és egy kicsit magába lenni is,én is küzködök ilyennel, de nekem ezt tanácsólták ,mert ha most ott vagyok vele állandóan nem lesz el egy kicsit sem egyedül,egy kis önmegtartoztatást kell tanulniuk ami nagyon nehéz neked is ,és neki is, de minden az ő érdekében történik.Rosszat nem teszel ha hagyod egy kicsit,utána neked is könnyebb lesz.Más szokott rá vigyázni?
2009. aug. 3. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Mintha az én fiamról írnál! Ő most 1 éves, 10 hónaposan állt/ült fel. Nálunk még sokszor ez megy, de már sokat javult a helyzet. Jobban el van egyedül, persze ha csend van akkor szaladok be, mert biztos valami rosszaságot csinált, állandóan rámolja a polcokat, fiókokat kifele. Én átszerveztem a napomat, akkor főzök amikor alszik, ha muszáj mégis a konyhában lennem (mert mondjuk nem hajlandó aludni) akkor kiviszem az etetőszéket és abban elvan egy ideig ha adok neki valami "játékot" (fakanál stb.). Amúgy ha sír felveszem, nem akar 1 percnél tovább ölbe lenni, kéredzkedik le a földre játszani. Fel a fejjel, minden nappal könnyebb lesz majd meglátod. Amikor meg a mosdóba mész mondd neki hogy anya most kiszalad a wc-be mindjárt jön várj meg! Nálunk bejött.
2009. aug. 3. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!