Elkényeztetés, de mikortól?

Ne haragudj, de olyan kedves, ahogyan egy szem 4 hónaposod mellől elméleteket gyártasz nagyobb gyerekek neveléséről. :) Én is ilyen voltam, és most, egy 2,5 éves és egy 5 hónapos mellől már nagyokat mosolygok a korábbi elveimen.

Egyrészt minden gyerekmás. Kisfiamat próbáltuk sírni hagyni, nem jött be, lilára ordította a fejét, és a mai napig nem alszik el egyedül. Nem jött be. Így jött az új elv: gyereket sírni nem hagyunk, még nyöszörögni sem. Erre itt a kislányom, akinél ez is dőlt, mert ő meg olyan, hogy egy perc sírás/nyöszörgés után már alszik. Akkor most melyik elv a jó?

Hidd el, kérlek, hogy szoktathatod 4 hónaposan valamire, de ez nem jelenti azt, hogy örökre úgy is fog maradni. Most még jól elvan egyedül, aztán átlagosan 8 hónaposan elkezdenek félni, ha nem látják az anyjukat, és sírnak, ha kimegy a szobából. Ez nem nevelés kérdése, hanem egy fejlődési szakasz. Ahogyan az is, hogy a másfél évesek jelentős része minden korábbi szoktatás ellenére üvöltve követi az anyját a vécére, és ha véletlenül Anya nem vele foglalkozik, lerángatja róla a nadrágot.. Akkor is, ha két hónappal korábban egy tündér volt.

Én is sok dologra csodálkozva néztem korábban: mi az, hogy egy 2,5 éves nem fogad szót? Hogy nem szobatiszta? Hogy nem alussza át az éjszakát? Aztán íme, az enyém. Hónapok óta nem adok rá pelust itthonra, de bepisil, az éjjellel meg nem tudok mit csinálni, nem alussza át. Van ilyen.

Azt javaslom, ne tudományos elméleteket gyárts, mert az elég nagy kudarc, amikor megdőlnek, hanem érzéssel, a gyerekre hangolódva próbáld meg nevelni őt. És légy rugalmas, mert ha esetleg lesz kistesó, hozzá tuti más módszerek kellenek majd. Sok sikert!