Van itt olyan, aki örökbe adta a babáját?

Bocsi kétszer küldtem el az üzit :))))

Azért már most a mai világban egy abortusz rutin műtétnek számít (sajnos v. öröm, mindenki döntse el), de még véletlen se jusson olyan az eszedbe, hogy esetleg később nem lehet. Vannak ismerőseim, akik elvetették különböző okok miatt és már mindegyiknek van gyereke, sőt egy kivételével mindnek elsőre sikerült!

sztem megbánnád, ha örökbe adnád. benned növekedik az a kisbaba, érzed ahogy mozog rúgdos stb. és mikor megszületik oda kéne adnod vkinek, ez nem fog menni sztem. és nem is baj, ha nem megy. lehet, hogy most még nem érzed, hogy felnőttél a feladathoz, de a terhesség hosszú... közben kialakulnak benned azok az érzések stb, hogy anya legyél. én 19 évesen szültem az elsőt, be voltam pánikolva stb, de nem akartam elvetetni, sem örökbe adni. annyi örömöt adott nekem ez a gyerek, hogy el se tudom mondani. egyedül neveltem én is egyébként. aztán később meló mellett diplomáztam, nem lehetetlen. sok erőt és kitartást kívánok neked

vetesd el. Nem vagyok híve az abortusznak, de ha terhes lennék és nem tudná megtartani, akkor elvetetném. nem tudnám örökbe adni. Egész életemben azon járna az agyam, hogy milyen élete van, hol lehet. Ezt nem bírnám ki. Akkor inkább még magzat korában váljak el tőle. Gondolj bele, hordod a szíved alatt 9 hónapig, mocorog, megszülöd és felsír. Ezek után nem tudnám odaadni. Nekem van már egy 3,5 éves kisfiam, de ha most terhes lennék, akkor nem bírnánk megtartani sajnos.

17 évesen volt egy abortuszom. Rossz volt, mert szerettem volna őt. Az apukája is és anyagilag is szülői segítséggel vállalni tudtuk volna. De a fiú családja ellenezte. Én nem akartam azt, hogy az akkori páromat olyan helyzetbe hozzam, hogy felelősséget kelljen fiatalon vállalnia mert még nem is tudhatta mivel jár egy kisbaba. Féltem, és habár azt mondogatta, hogy öngyilkos lesz mert akkor biztosan megtartanám mert az ő vére... szóval ennek ellenére nem tartottam meg. Nem arról álmodtam lányként, hogy a szüleimnek szülök majd egy gyereket. Később az (újabb) párommal 20 évesen úgy döntöttünk szeretnénk egy kisbabát. Házunk, autónk és spórolt saját pénzzel. Ez azért volt fontos mert nem szerettem volna mást terhelni hiszen mi leszünk a szülei. 6 évvel idősebb a párom nálam. A kisbaba megfoganása előtt összeházasodtunk és már 3 éve együtt éltünk. 21 évesen született meg és nagyon-nagyon vártuk. napra pontosan 4 évvel később született aznap amikor a terhességmegszakításom volt. Most is rossz érzés amikor visszagondolok rá. Szerintem valahol ezért is vágytam arra, hogy láthassam a kisbabámat. Most egy éves és itt alszik mellettem. A világ leggyönyörűbb kislánya. Minden amire kislányként vágytam úgy érzem most teljesült be. Nem bánom, hogy akkor úgy döntöttem, mert úgy gondolom 17 évesen nem tudtam volna értékelni azt amit most tudok. A lányomat szeretem a világon a legjobban. Folyamatosan vele vagyok és büszke vagyok rá, arra is, hogy több kívül álló szemlélő megdöbben, hogy mennyire ,,bújós" a kislányom. Azt állítják, hogy látszik, hogy folyamatosan vele vagyok és nem véletlenül ölelgetjük és puszilgatjuk egymást folyamatosan. Mást sosem ölel meg bármennyire is kérik:D Ez nekem nagyon jól esik. Nem bővítem az ,,idegbeteg" anyukák táborát akik kiabálnak a kisbabájukkal meg kiborulnak mert órákig sír. Én fáradtan is egész éjszaka a kezemben ringatva énekeltem neki és közben gyönyörködtem benne. Annyira vágytam rá abban a 4 évben, hogy egyszerűen egy másodpercről sem szeretnék lemaradni. Nem kiabálok rá hogy ne dobja el a távirányítót vagy ne fogdossa össze a tv képernyőjét...nem puffogok és nem csapok a kezére... Ha valamit nem szabad azt elbarikádozom. A többi mind csak tárgy! Ő rajta kívül minden megfizethető. Kétlem, hogy 5 évvel ezelőtt így tudtam volna viselkedni. Hírből sem ismertem a türelmet. Örökbe adáson ne gondolkodj, ha nem muszáj. Most még nem érez fájdalmat és nincsen tudata bármennyire is lesz lelkiismeret furdalásod... Abba gondolj bele, hogy ha elviszed egy árvaházba a többi gyerek közé, akkor lehet éppen egy nehéz sorsú gyerek fog sóvárogva kinézni az ablakon a fejében rengeteg gyötrő kérdéssel, hogy miért nem volt fontos az anyjának... Ha rólad lemondott volna az anyukád akkor benned is biztosan kialakult volna egy olyan érzés, hogy téged nem szerettek. Nagyon nehéz az árva gyerekek sorsa. Örökbe adni akkor tedd, ha már van egy előre kiválasztott család akik évek óta vágynak egy gyermekre sikertelenül. Ebben az esetben viszont tudnod kell, hogy soha nem fogsz szabadulni attól a gondolattól, hogy anya vagy. Hiányozni fog. Kíváncsi leszel hasonlít-e rád. Irigy leszel amiért te küzdöttél meg a szüléssel érte és most mást ölel... Nem fogsz bírni szabadulni a tehertől. Ha van lehetőséged akkor válaszd a megszakítást.

A lényeg, hogy mérlegelj, apukáddal, pároddal, családdal együtt dönts, ne az itteni vélemények alapján!