Hogyan lehet elviselni, hogy halva született a babám?
Nagyon sajnálom...
Tesóméknál is meghalt a baba. Teljesen normális szülés volt, 40. héten. Nem gondolták, hogy bármi baj lehetne. 10 percet élt.
Nekik az segített, hogy amint lehetett, újra próbálkoztak, és szerencsére hamar sikerült újra teherbe esnie (azóta van 2 egészséges gyermekük.)
Sok sok erőt, és kitartást kívánok neked, és a családodnak!
Részvétem. Nekem él a kislányom (1 éves) de az ő nyakán is 2x körbe volt tekeredve a köldökzsinór. Mivel fogadott rovosom volt az utolsó időkben minden nap jártam be hozzá és nézte a vizet ultrahangon. ott látta utolsó nap, hogy megcsappant a víz. Ekkor már haza sem engedett... Meg kellett vennem egy Dianatal nevű zselét ami a szülést könyebbíti. Már monitorra voltam kötve így folyamatosan nézték a szívhangot. Végül a zselé és az oxitocin segítségével sikerült hüvelyi úton megszülnöm a kislányomat 2 órán belül. Viszonylag a szülés is könnyű volt bár az utolsó nyomás előtt nagyon fájt egy kis ideig. Még a kitolási szakasz előtt riasztotta a gyerekorvost, hogy valami nem lesz rendben. nem tudták, hogy mi lesz így készenlétben várták a kicsit. Egyből amint kibújt vágták is el a zsinórt. Egy ici-pici vörös karc látszót is vagy 2 hétig a buksiján mert az ollót hozzá kellett nyomni, hogy elvághassák. magzatvizet nyelt és 2 napig takony szerű anyagot hányt fel. Amint sikerült bekerülnöm (teltház volt) a fizetős szobára 2. nap csak akkor szívták le a tüdejéről! Addig a kutyát sem érdekelte, hogy a lányomnak habzik a szája és nem tud enni se és csak hányt egyfolytában... Érdekes módon először kaptam kézbe illatosan (nem tudom addig mivel fürdették), 2 szoptatási tanácsadóval és végre nem hányósan. Rengeteget fizettem! Őrületes, hogy mennyit. És én tudom, hogy itt ahol lakok csak ennek köszönhetem a kislányom életét és egészségét. nekem is van közeli ismerősöm aki ugyan így született és sajnos elveszítette a babáját, mert nem volt orvosa és szülésznője aki mellette ült volna 0-24-ben hogy a szívhangot figyelje. Gusztustalan az egész. Félelemből fizettem és persze már tudom, hogy megéri. De megszakad a szívem, hogy mi lett volna, ha nem vagyok képes kipréselni magamból ennyi pénzt.
Szerintem akkor fogsz tudni megnyugodni majd csak, ha lesz egy következő kisbabád akinek a mosolya tompítja majd a szívedben ezt a tragédiát. A második babádnál viszont vedd körbe magadat ,,fizetős" szakemberekkel, mert undorító módon, de így működik a világ.:( Ha csak rád figyelnek akkor nyilván hamarabb is megcsászároztak volna. nekem kizárlag azért beindították a szülést mert kevesebb volt a víz (39. hét szintén!) a szívhang még rég rendben volt és közben is figyelték. most 6 hónapot pihennie kell a szervezetednek, hogy újabb babaprojektbe kezdjetek. De ne add fel! Ha most lemondasz róla akkor még rosszabb lesz. Kipiheni a tested, te felkészülsz és végig fogod csinálni! Lesz egy csodálatos gyermeketek aki miatt érdemes lesz mosolyognod még az életben. Az elkövetkezendő fél évben figyeld a ciklusodat, néhány hónap múlva szedheted a terhesvitamint... (nekem fél évet mondott az orvos, persze császárnál inkább kérdezz rá). Nagyon szurkolok nektek! nekem most is összeszorul a gyomrom, ha belegondolok, hogy ,,mi lett volna ha", meg ahogyan bántak a kislányommal a ,,sima" kórterembe.:(
Istenem! Nagyon sajnálom, ami veled történt!
Ilyen orvosi gondatlanság miatt elveszíteni egy gyermeket. :(
összeszorult a szívem, ahogy olvastam a soraid.
Borzasztó! Remélem, az idő majd enyhít a fájdalmadon!
Köszi a válaszokat.
Igazából én nem gondolom hogy az orvosom hibázott volna, mert rendesen megvizsgált, ultrahangozott is,megnézte az áramlást is, és nem küldött haza, azt mondta hogy majd reggel hazamehetek ha rendben van minden és produkál mozgást. Többen azt mondták a kórházban,hogy nem kell aggódni,lehet hogy csak alvós napja van a kicsinek.
És nem szülni mentünk be aznap csak "megnyugodni" hogy rendben van minden... :-(
fájásaim sem voltak, mire nyitott volna fel egyből az orvos???
A császárt próbálják elkerülni ha nem muszáj..
Sajnos nem látnak bele az emberbe hogy valójában tudják.
Rettentő érzés ezt átélni, hogy velem volt 9 hónapig, megszerettem őt és most nincs se bent, se kint :-(
Hogy miért pont az én gyerekem halt meg, és más meg megszüli a gyerekét és eldobja vagy magára hagyja...
Iszonyatos hiányérzetem van, jó lenne visszapörgetni az időt....
Őszinte részvétem! Szerintem ezt nagyon nehezen lehet feldolgozni, talán fel se lehett. A fiamnál is gond volt(ma már 3éves), nem mozgott bementünk a férjemmel a kórházba. Megvizsgáltak, ctg-re tettek és ahogy vártunk egyszer csak esett a szívhang. Mire észbe kaptam már műtöttek és bizony az Isten velünk volt, mert a fiam egészségesen született(igaz, hogy nagyon vékony volt, mert kevesebb tápanyag jutott hozzá). Nálunk is a köldökzsinórral volt a gond 2x volt a nyakán és be is csomózta a fiam, így ha nem lépünk azonnal szinte 100%, hogy halva születik, borzalom még belegondolni is. Nekünk szerencsénk volt!
Anyósom mesélte,hogy nekik is született egy ikerpárjuk(Ők voltak az első gyerekeik), de mivel korábban érkeztek és nem volt ilyen technológia mint most nem tudták Őket megmenteni:-( Sokáig depressziós volt emiatt, aztán megszületett a lányuk és fiúk(a férjem) és az begyógyította a sebeket.
Részvétem :(
Ez nem orvosi hiba volt, sajnos ők sem mindenhatók, hanem a sors. Sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!