Kérdező! A stressz gátolja a hormonok felszabadulását ami a szeretkezésnél befolyásolja az orgazmusodtól kezdve nagyon sok mindent. Az orgazmus egyébként peteérést okozhat spontán is. Tehát a lényeg, hogy nyugalommal kell eltöltenetek egy éjszakát ahhoz, hogy valóban kisbabátok foganhasson. Egy kivizsgálásra érdemes elmennetek mind a ketten. Ha túl idős a párod akkor lehet ott is gubanc (nem csak a kor miatt egyébként) a spermiumok számával vagy gyorsaságával. Ezt el kell mondanod neki, hogy nem szégyen, hanem egy előre lépés a kisbabátok felé. Az is lehetséges, hogy mesterséges megtermékenyítésre lesz szükségetek ami viszont abszolút nem gond, vagy szégyen vagy ,,bűn". Ugyan az történik mint együttlétkor, csak egy orvos néhány akadályon már eleve átsegíti az ivarsejteket a petesejthez. Ettől még ugyan az a terhesség fog majd rád várni, ugyan úgy születik és ugyan olyan csodás gyermeketek születik majd. Egyéb más megoldások is vannak ami ez után B tervként szolgálnak és nagyon sok nőnek segítettek már hasonló képen. Nem szabad elkeseredni! Ha szeretnél egyből egy kisbabát gondozni írj privátot az előzőnek és mentsd meg tőle a kisbabáját! kérdezd meg mikor szeretné intézetbe vinné és te elhozod tőle. :D Bocsánat, de egyszerűen nem tudtam kihagyni. Egy 7 hetes kisbabának olyan anyára van szükség aki megbecsüli ahogyan a kérdező biztosan megtenné, nem olyanra aki sírni hagyja és elege van belőle és bánja a megszületését. Egy éves a kislányom és volt olyan, hogy szoptatás után nyugtatókat kellett szednem, hogy kipihenhessem magamat fogzási időben, vagy vedeltem az energiaitalt kávéval, hogy átvirraszthassak vele napokat amíg ő nyugtalanul aludt és felriadt ha abbahagytam a ringatását vagy simogatását... Sírtam én is amiatt hogy ,,nehéz" mikor nehéz volt. De sosem éreztem tehernek és néhány könnycsepp után mindig mosolyra húztam a számat és énekeltem neki, puszilgattam, ringattam... Ma már ő puszilgat engem reggelente és minden egyes mosolyában meglátom azt hogy ezért érdemes élnem. Egy depressziós szülő nő pedig magát utálja és nem a gyerekét! Ezért amit te érzel az nem normális. Neked nem orvos kell és a gyerekednek pedig te még annyira sem. Sajnálom, hogy ezt mondom, de te nem csak anyaként vallottál kudarcot hanem emberként undorító az, hogy a saját gyermeked megszületését bánod és másnak adnád oda vigasztalni. Ha szülés utáni depressziód lenne magadban keresnéd az okot, és kétségbe esnél amiért nem tudod megnyugtatni és minden percben a kezedbe fognád, csak ne sírjon vagy az elvesztett alakod miatt utálnád szintén saját magadat. De a gyerekedről utálkozva írni... Keress neki elsősorban családtagok között egy olyan párt aki felneveli helyetted. 7 hét után már nem bírod? 12 hét után mi lesz? Bántani fogod, bagy kidobod a kukába, hogy ne legyen és élhesd a most szupernek látott előző életedet? családra van szüksége ha már megszülted te marha! Gondoltál volna a te kényelmednek azelőtt hogy széttetted a lábadat és nem húztál gumit a párodra...