Ha a babám stabilan ül (akár fél órát is), de nem tud felülni, ne is ültessem?
Így nem fog rájönni hogy kell felülni ha ülteted!
Először négykézláb kell állnia, majd a fenekét valamelyik oldalra kibillenti, a kezével kinyomja magát, és ül!
Így ülnek fel a babák, hasból kb. Olyan 1,5-2 évesen!
A lényeg, tedd le a földre, had nyomja ki magát a kér kezével, lábait húzza föl hogy négykézláb álljon, mert ebből lesz az ülés, a mászás!
Gondolom akkor nem is mászik!?
Ne ültesd! Majd rájön hogy kell magát kinyomni, négykézlábra felhúnia magát, majd jön a többi!
Sokat legyen a földön hason!
Így még ne ültesd szerintem.
Mondjuk érdekes, amit az előzőekben olvastam. Az én fiam 6 és fél hónapos volt, mikor belefektettük a babakocsiba, megkapaszkodott az oldalába és felhúzta magát ülő pozícióba, majd ugyanezt megcsinálta az ágyon úgy, hogy rátámaszkodott az egyik könyökére és úgy ült föl és ült már hozzá stabilan is. És csak ezután jött a négykézlábra állás, meg a kúszás és mászás.
Szerintem meg nyugodtan ültesd. Semmi baja nem lesz.
Az én fiam is szokott ülni, de még nem kúszik mászik. Én is esernyőkocsit használok, szép is volna ha még mózeskosárban fektetném, nem is bírná ki.
Egyébként mi járunk gyógytornára hipotónia miatt, és a gyógytornász is szokta ültetni. Az meg hogy először kúszni kell neki aztán mászni, ülni meg felállni, nem szentírás. Van olyan ismerősöm akinek a gyereke előbb állt föl mint kúszott volna.
nem az a lényeg, hogy a képessége meg van-e hozzá, hanem hogy elég érett-e a gerince. a kúszás, mászás fogja megerősíteni, a tied ezeket még nem is csinálja. ráerősödik az egész testsúlya a gerincére és mivel még nem izmososdott meg, ezért simán elgörbülhet egy fél órás süléstől.
elég izmos akkor lesz hozzá ha magától csinálja.
és valóban 1,5-2 éves korban ülnek fel általában hasizomból, mászásból ülnek ki oldalra a babák vagy állásból ülnek le. nem véletlenül, ez egy folyamat, te sem tudsz holnap 100kilót fekve nyomni ha ma elkezdesz edzeni. hülye példa de így van, kell a folyamat, hogy az izomzat megtámassza a gerincét. az esernyőskocsi jobb egy fokkal mert hátra tud dőlni de ha még nem is kúszik akkor nagyon nem jó, hogy erre klnyszeríted, legyél türelmesebb a babád egészsége érdekében.
amúgy mennyi idős?
Mennyi idős a babád?
Egyébként NE ültesd!!
Nekem is mindig csak ezt hajtogatja a gyógytornász, mert én mindhárom gyerekemmel jártam. A legkisebb most 7hónapos.
A gyógytornász is azt mondta, hogy persze, most nem látsz rajta semmit, ha üteted, még 1-2év mulva sem, de később, ha iskolás lesz, jönnek majd a gerincferdülések, hátfájások. Ezt szakember mondja, nem én. Hát kell ez neked, vagy a babádnak?
Ne ültesd az Ő érdekében!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!