Kinek van igaza, a férjemnek vagy nekem? Nevelési kérdés.

A férjemmel abszolút nem egyezünk semmiben, ki hogyan csinálná a dolgokat a kislányunkkal kapcsolatban. Másfél éves. Én úgy gondolom, hogy mivel egész nap velem van, nem tesz jót neki, ha este abban a 2 órában mikor a férjem itthon van és foglalkozik vele, teljesen máshogy csinálja, mint én nap közben. A fő probléma, hogy szerinte én mindent megengedek neki, szerintem meg ő tilt meg túl sok mindent. A tegnapi 2 eset:

- Délután levettem a kislányomról a pelust, mert hozta a bilit hogy bele akar pisilni. Ráültettem, de nem volt semmi, felállt, úgy közlekedett kicsit a lakásban. Mire odanéztem, a szobájába pisilt a fal mellé. Elmondtam h a bilibe kellett volna, majd közösen feltöröltük. Erre a férjem kiakad, hogy ez az én hibám, mert nem adtam rá rögtön pelust. Pedig nekem ezzel semmi bajom nem volt, hogy fel kell törölnöm a pisit, nem voltam ideges amiatt, hogy a padlóra pisilt, kell még majd többet törölgetnem jövőre.

- Este elmentünk sétálni, persze a kislányunk ki akar szállni a babakocsiból, ő is sétálni akar. Ez neki nagyon nem tetszik, mert nem fogja meg a kezünket és nem szépen sétál mellettünk csendben mint egy jókislány. Ugrál, szaladgál, megáll mindennél, megvizsgálja, stb. Van egy ház, ami előtt szép nagy kavicsok vannak egy sávban, oda le szokott ülni és markolássza őket, dobálja. Semmi rosszat nem csinál szerintem ezzel. Erre a férjem odament hozzá, kezénél felrántotta a földről, hogy neki ebből elege van, ő mostmár elkezdi nevelni a gyereket, ha ezt senki nem teszi meg. Sétálni jöttünk le, nem azért hogy a földön üljön.

Nekem itt betelt a pohár! Mintha én nem nevelném egész nap, amellett hogy van háztartás is. Attól hogy nem tiltok meg mindent, szerintem nevelem őt. Ha nem tesz kárt semmiben és senkiben, nem veszélyes önmagára nézve, akkor miért ne engedhetném meg, hogy üljön a földön, kavicsozzon, stb. A férjem csak akkor nyugodt, ha a lányunk a kocsiban, tricikliben, a nyakában vagy a biciklis ülésben ül. Ha már le/ki akar szállni, onnantól nagy a baj. Figyelni kell rá, szaladni utána, stb. Szerintem ilyen egy másfél éves. Jönnek szemben 3-4 évesek, fogják a szüleik kezét és szépen sétálnak, velük példálózik, csak azt nem veszi észre, hogy mennyi a korkülönbség. Nem fogja fel, hogy kicsi még ahhoz, hogy így sétáljon, ne álljon meg sehol, stb.

Ez a helyzet nagyon elkeserít, mert nem először vesztünk össze ezen, mindig megbeszéltük, azt hittem megértette, de folyton előjön a téma. Amikor itthon vagyunk semmi baj nincs, mert nem tud elmenni a gyerek, be van zárva, nem kell rá annyira figyelni.