Olyan anyukák válaszát várom, akinek kis korkülönbséggel születtek a gyermekei. Hogyan telnek a napok? Bővebben lent.
Én csak most akadtam a topicra. Grtaulálok, hogy végül ilyen ügyesen menedzseltétek a három gyerek nevelését.
Némileg hasonló a helyzetem, mert nekem is most úgy néz ki lesz egy meglepetés babám. A "nagy" most múlt két éves, én meg nemrég elmentem az orvoshoz mert totál össze-vissza volt a ciklusom. Megnézett, és adzt mondta ad gyógyszert, hogy legyen PÉ-m. Ha legközelebb megjött, kezdjem el szedni. Hát nem jött meg hetekig az orvoslátogatás után. Csináltam egy tesztet, de godnoltoam hómezőt fogok látni, mert úgysincs PÉm. Hát brutál erős pozitív lett! Nem bánom igazán, bár védekeztünk, és a férjem nemigen szeretett volna második gyereket (neki még nem mondtam meg). Csak sejtem, hogy úgy 6-7 hetes lehet, kedden megyek orvoshoz...29 hónap lesz a gyerekek között. A szívem mélyén soha nem akartam egyke gyereket, mert én az vagyok, és nagyon rossz így, testvér nélkül hogy már nem élnek a szüleim. Csak félek, hogy a férjem nem akarja majd megtartani (persze én nem fogom hagyni megölni), és akkor nagyon nehéz lesz egyedül küzdeni a két kicsivel. Igaz, a lányom egy nagyon jó természetű, szófogadó, aranyszívű kisgyerek,szereti a gyerekeket, hatalmas társasági lény. Azaz tökéletes tesó "anyag". De akkor is. Ráadásul éppen negyven éves vagyok, tehát ez az utolsó lehetőségem, hogy még szüljek.
Sziasztok!
Gratulálok minden Anyukának! Nekem két gyerekem van eddig, a nagy épp ma 4 éves :-), a kicsi 18 hónapos. Amikor megtudtam, hpgy a kicsi útban van, bele voltam betegedve, hetekig sírtam, pedig terveztük ...
Most pedig már nagyon vágyom egy 3. kisbabára :-)
Viszont félek is, nem tudom, bírnám-e idegileg, fizikailag ...
(Kicsit off: Akik védekezés mellett lettetek terhesek, mi volt a védekezés módja??)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!