Tényleg igaz, hogy 2 éves korban ráér a fogmosást bevezetni?
1 éves a lányom, jó pár foga van. Én úgy tudtam, hogy 1 éves korban már el kell kezdeni a fogmosást.
Ettől függetlenül a védőnő és az orvosunk is azt mondta, hogy zárt fogsornál kell elkezdeni, az pedig 2 éves kor környékén lesz meg.
Addig tényleg öntisztuló a gyermek száj?
Nekünk azt mondták, hogy az első fogak megjelenésétől kezdve ajánlatos elkezdeni a fogmosást, először csak nedves pelenkával, pl., utána lehet kapni babafogkefét, majd később jöhet a babafogkrém is.
Én már az első fogak kibújását követő második-harmadik hónaptól elkezdtem neki mosni, vettem tanuló fogkefe készletet a rossmannban, annak az első két részét (gumifejű sörtés kis fogkefék) használtuk egy éves koráig, akkor kapott fogkrémet és azóta már a kis fogkefével mossuk a fogát. Most 16 hónapos, már kiköveteli magának, hogy ő is moshassa, szóval először én megmosom neki, azután megkapja ő is a fogkefét, dörzsöli kicsit és kész is van a fogmosás.
Azért jó minél hamarabb elkezdeni, mert így megszokja, hogy turkálsz a szájában :-D
Szerintem attól kezdve, hogy van foga a gyereknek, mosni kell, én nem vártam ki X időt, nem is kérdezgettem erről az orvost, logikus volt, hogy ha van fog, azt kell tisztítani, mert ugyanúgy lepedékes lesz, mint a felnőtteké, és könnyen elromolhat.
Életemben nem hallottam még arról, hogy öntisztuló a gyerekszáj, amíg nincs kint minden fog :-O.
Ez baromság! Hogy lenne már a gyerek szája öntisztító,főleg ha nagyjából azokat eszi mint egy felnőtt?! Akkor az ő foga miért ne romlana? Azt a heti 1-2édességet meg nem fogom tőle megvonni!
A lányom alig 1éves volt mikor elkezdtem mosni a fogát. Nekem ez nagyon fontos,mert sem nekem sem az apjának nincsenek jó fogaim(pont a gyerekkori hanyagság miatt). Az orvos és a védőnő meg nem mondta hogy meg kellene várni a 2évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!