Az normális, hogy én nem szoktam annyit aggódni a babámért?

Persze néha vannak dolgok, amik miatt izgulok, de általában nincs bennem az ideg, hogy most vajon miért sír, vagy jajistenem tüsszentett egyet, hanem ha sír, akkor lecsekkolom a pelust, megénzem, hogy éhes-e, fázik-e, ha nem, akkor magamhoz ölelelem, ha tüsszent, akkor nagyjából tudom, hogy csak por szállt-e az orrába, vagy belesüt a szemébe a nap. Meg itt sokan írtátok, hogy ha rá kell bízni valakire, akkor fél óra múlva rohantok hozzá haza. Az nagy baj, ha én nem vagyok ilyen? Fél éves a babám, már terhesen is jártam levelező suliba, kéthetente kettőtől hétig anyukámmal van, de én sose aggódom, sőt, kicsit élvezem is, hogy felnőttek közé mehetek és nem kell azon aggódnom, hogy hazaérjünk kajaidőben, vagy ilyesmi. Én most akkor rossz anya vagyok?