Hogyan szoktathatnám cumira ha nem fogadja el? 7 hetes picur anyuja
Cicire Bepanthen kenőcs minden szopi után - nekem azzal jött helyre.
A cumisüvegből meg valószínűleg azért nem iszik mert épp nem szomjas. Ha anyatejes és sűrűn szoptatsz elég lehet neki az anyatej.
NE válts cumisüvegre, mert akkor lassan annyi lesz a szoptatásnak, akármilyen jó cumnisüveg.
Amikor már alszik, meg kell találni a megfelelő pillanatot, kivenni a cicit, és amikor utánakap, cumit tegyél a szájába, javaslom a Mam start-ot, 2 hónapos korig ajánlják, talán nem megfelelővel próbálkoztál eddig, ha ez nem jön be neki, próbálj mást, mindenképp a legkisebb méretet választ, sokan szeretik még az Aventet, illetve a Tommy Tippie-nek van még icipici cumija.
Az én babám addig cumizott, míg ki nem jött az első foga, azóta nem kell neki, gondolom zavarja a fogait, vagy a cumit a fogai. :)
Ő csak a mamot fogadta el, próbáld ki.
Amúgy mi viszonylag sokszor tettük a cumit a szájába, mert olyan 4 hós kora körül kezdett leszokni róla :), időnként a szájába tettük, aztán 5 hósan már magának is betalált.
Ujjra nem jó szoktatni, attól deformálódhat a foga, a formatervezett cumitól nem.
Én rá tudtam szoktatni, vagyis muszáj volt valamit kezdenem szegénnyel, mert ő is csak cicin volt hajlandó aludni, de abból meg első érintésre dőlt a tej, ami persze nem kellett neki, ha már tele volt a pocija, így sírás cicizés, sírás cicizés. 2 hét nem alvás után megelégeltem a dolgot. Pár éjszaka oda vettem magam mellé és úgy aludtunk, hogy fogtam a szájában a cumit. :))
Mondjuk neki nem is a cumival volt a baja, hanem úgy akarta szívni mint a cicit és folyton kieset a szájából. :)) Így pár nap alatt megszokta, hogy azt másképp kell szívni/tartani és megoldódott a gond, és egyáltalán nem okozott neki semmi féle zavart, pedig ő kisebb volt, 5 hetes. De legalább aludt. Sőt onnantól kezdve átaludta az éjszakát és a cicimet innentől kezdve csak és kizárólag táplálkozásra használta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!