Ti is így reagálnátok mint én?
Őszinte leszek: én úgy gondolom, hogy szülőként a felelősségeim közé tartozik az is, hogy kitapasztaljam a gyermekem határait, gyenge pontjait. Az én lányom is hasonló, mint az említett kisfiú, tündéri, imádnivaló, de ha kimarad az alvás, vagy valami magzavarja és nem magától ébred, akkor kibújik belőle Lady Hisztérika De Díva, és valami elképesztő, amiket művel.
Éppen ezért én ilyenkor, amikor tudom, hogy nincs minden rendben, inkább nem megyek vele sehová, még boltba sem, mert nem akarom a saját gondosan felépített és glettelgetett nyugalmamat egyetlen pillanat alatt felőrölni. Inkább itthon maradok vele, és olyan dolgokat játszunk/csinálunk, amikről tudom, hogy "biztonságosak", pl. diákat nézünk, vagy meséket, vagy közösen olvasunk.
Szóval a rokonod helyében ÉN ilyenkor, mikor alapból rossz a hangulata a gyerekemnek, inkább otthon maradnék, és megvárnám a közös játékhoz a megfelelő napot.
Teljesen normálisan reagáltál a történtekre. Kellemetlen szitu, de lesz majd ilyen még több is..
A kisfiú ki fogja nőlni a harapós korszakát, és az agresszív viselkedés terén is változni fog. Szerintem kell még várnotok kb. egy-két évet, hogy az együttjátszásról beszélni lehessen. Eljön majd annak is az ideje! Egyenlőre ne hagyjátok őket felügyelet nélkül együtt játszani.
A kisfiú anyukájának tanácsolnám, hogy ha látja, hogy a kisfiú fáradt, nyűgös akkor vigye haza a gyereket, nem kell megvárni az ilyen szituációkat. Egy két éves nyűgös gyereknek felesleges elmondani valamit 5x, meg "nagyon megrángatni"... inkább fektesse le otthonb aludni. Egyébként én két éves korban kezdtem bevezetni a "büntit", pl. üljön a sarokban egy párnán max két percig, ez jó arra, hogy tudja, hogy mit szabad és mit nem.
A fiam is ilyen, ha nem ilyenebb. Ha fáradt a esetben csak hisztizik, b esetben mindenkit csíp rug harap.(ez a kevesebb)
Nálunk kéznél van a tesó(19hónap van köztük), és rengeteget "gyapálják" egymást, csak mert fáradtak. Most is műsorozik a nagy, mert hulla, és el is küldtem lefeküdni.
Nálunk ilyenkor el kell vonulni lepihenni( ha azt mondom aludni őrjöng, csak le kell feküdni szuszogni, pillanatok alatt el is alszik). A kisfiút, is nyugis helyre, pihenni kéne ilyenkor letenni, hogy "kikapcsoljon"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!