Mit tegyek, ha az anyám tönkreteszi az életünket?

18 éves voltam,amikor terhes lettem.Nem terveztük a barátommal,de végül megtartottuk.A szüleim ennek nem nagyon örültek.

Azt akarták,hogy vetessem el a picit.A kapcsolatom kezdete óta utálták a barátomat.

Anya szinte naponta elmondta,hogy mennyire nem hozzám illik a barátom,aki már a fél várossal lefeküdt és csak kihasznál.Tény,hogy voltak nehezebb időszakai a kapcsolatunknak és néha külön voltunk.De amióta megszületett a kislányunk,azóta semmi gond

nincs közöttünk,nagyon szeretjük egymást és a lányunkat is.

Az anyám viszont az őrületbe kerget.Miután hazajöttünk a kórházból,már az első nap itt voltak nálunk apukámmal.Úgy voltam a dologgal,hogy legalább hamar letudjuk a látogatást.Anya már akkor megjegyezte,hogy talán a kisbabánknak közöttünk kéne aludnia,nem egy külön szobában...Elmagyaráztam neki,hogy mi így szeretnénk és kész.Akkor megsértődött,mert "csak" tanácsot akart adni.

De másnap már itt volt nálunk megint,pedig nem is hívtuk.

És ez így ment az első 3 hétben,utána szerencsére sikerült beszüntetnem az ilyen "kellemes" látogatásokat,ahol rendszerint azt hallgathattam,hogy mit csinálok rosszul,tegyem 10 percenként cicire a babámat,mert úgy beindul a tejem(nem gond,hogy egy csepp tejem nem volt a első naptól kezdve...),ha már nem szoptatok,akkor legalább ne babavízből csináljam neki a tápszert,mert az káros és ehhez hasonló hülyeségeket mondott.Egyik tanácsát sem fogadtam meg,megsértődött,mert ő "csak jót akart".

6 hónapos a lányunk és ma a következő mondatával akasztott ki anya:Nem érti,hogy tudok gondoskodni úgy egy gyerekről,hogy nem tudok se főzni,se takarítani és hogy milyen felelőtlen vagyok,amiért másra is rábízom a babámat meg hogy mérgezem a bébiétellel.

Én csak néztem először,hogy jól hallottam-e.Utána fogtam magunkat és eljöttem a picivel tőlük,mert semmi kedvem nem volt vitázni.Ha már megteszem neki azt a szívességet,hogy egy telefonhívásra leviszem hozzá a lányomat,mert régen látta és ő "beteg,nem tud eljönni hozzánk",akkor az legalább a minimum,hogy nem kezd el cseszegetni.

De már sajnos nem ez volt az első ilyen.2 hete itt voltak nálunk és mondtam,hogy nagyon fáj a fejem.Erre azt mondta,hogy én ne panaszkodjak,mert nem ismerem az igazi fájdalmat,mert nem természetesen szültem,hanem császárral,bezzeg a nővérem 28 órát vajúdott és kibírta fájdalomcsillapítás nélkül és az több volt,mint egy sima kis fejfájás.

Már ott is mondani akartam neki,hogy akkor lehet menni a nővéremhez unokázni,csak megleszünk nélküle valahogy.

Mondta azt is,hogy hétköznaposok is mehetnénk hozzájuk és én erre mondtam,hogy nekünk a hétköznapos eléggé zsúfoltak,mert sok a programunk.Erre megsértődött,hogy ellene nevelem a picit és azt akarom,hogy ne ismerje a saját nagymamáját.

És még ehhez hasonló dolgokat mond mindig,ami borzasztóan idegesít már.Nem kell a "segítsége",nagyon jól megvagyunk hármasban.Meg mindig azt hallgatom,hogy mennyire rosszul nevelem a kislányunkat,elkényeztetem,nem bírok vele.

Rosszul esik,hogy a saját anyám közli velem,hogy rossz anya vagyok,mert minden barátnőm és ismerősünk mondja,hogy milyen jól nevelem a picit.

Már nem tudom,hogy mit csináljak.Valahogy le akarom állítani,mert ennek így nincs értelme.Nem akarom,hogy beleszóljon az életünkbe,nem kellenek a tanácsai.

Ha bármit mondok neki,akkor megy a sértődés és a szöveg,hogy ellene nevelem a picit és hogy ő csak segíteni akar.

Ti mit tennétek a helyemben ?Meglehetne oldani ezt a kialakult helyzetet úgy,hogy ne legyen nagy vita,sértődés belőle?