Hisztek abban, hogy a gyerek választja a szüleit? Titeket mire tanított meg a baba? És ő mit tanul tőletek?

Hiszek benne.

Még nem voltam felkészülve az anyaságra,nem volt tervezve a gyermekem,mikor megfogant, mint egy csoda. Előtte vesztettem el édesapámat, és az első "szülinapján"(amit már nem a földön töltött) elindult kifele a nagy fiam.Akkor tudtam meg,hogy jön a fiam,mikor anyumat beszállította a kórházba a rohammentő. Másnap hajnalba mentem a dokihoz, és az első uh képet borítékolva,címezve vittem anyumnak. Volt ám meglepetés, anyum is hamar meggyógyult. Új reményt adott a családnak a kicsim.

Lányom nagyon hamar megfogant szülés után, még 11 hónap sincs a gyermekeim között.

Mit tanulok tölük, a feltétel nélküli szeretetet, türelmet, és legfontosabbat a felelősség vállalást. Anyaság előtt éltem,mint marci hevesen,nem érdekelt semmi és senki.

Abban hiszek, hogy Isten áldása a gyermek, így a mieinket Ő adta nekünk, mi ebben hiszünk.

Reméljük, hogy megtanulják tőlünk, miként lehet szeretetteljes, kiegyensúlyozott életet élni, hogyan állhatjuk meg helyünket boldogan és céltudatosan a világban, miért fontosan és mit jelentenek az emberi kapcsolatok, köztük a családi kapcsolat.

Hogy mi mit tanultunk tőlük, azt felsorolni végtelen... én most épp a türelmet tanulom.

Én nem hiszek benne. Ugyanazért, amiért a többi lepontozott válaszoló: mert a gyerekek nagy részének bizony szörnyű sorsa van (nem feltétlenül Magyarországon, bár itt is vannak esetek), és túl könnyű ezt azzal elintézni, hogy "ő választotta).

Viszont rengeteg dolgot tanultam a most 2 éves kisfiamtól. Amíg nem volt gyerekem, azt hittem, a gyerek egy könnyen alakítható, szinte személyiség nélküli kis lény, akit szigorúan kell nevelni, és akkor olyan lesz, amilyennek én akarom. Lenézően vélekedtem a "mai szülőkről, akik nem tudnak nevelni."

Aztán megszületett az én drágám, aki egész nap sírt, és bizony önálló akarata volt. :) És lassan rá kellett jönnöm, hogy bár feladatom nevelni, ő egy másik ember, akit nem a saját hasonlatosságomra kell formálnom, hanem segíteni neki, hogy a lehető legügyesebben találja meg a helyét az életben. Hogy ő a fontos, nem én. Szóval leszálltam a magas lóról. :)

nehezen mutatom ki az érzéseimet, de amikor idejön, megölel és arcon nyalva azt mondja, szejte, már egyáltalán nem esik nehezemre azt mondani hogy én is szeretlek!:-)

másik, sokan írtátok a türelmességet, ezt főleg a férjem kapta karmaként, ő nagyon türelmetlen és a lányunk örökölte, még vívnak egymással de remélem menni fog hogy a férjem is türelmet tanuljon emiatt.

Hogy a gyermekem mit tanul tőlünk? az majd elválik, most nagyon nyitott, értelmes, beszédes, mindenki azt mondja, ez a szeretetteljes nevelés hatása, nem tudom. Ő izgágább lesz, mint én, bízom benne hogy egy kis nyugton ülést majd elles idővel.

jah és az utolsó, már újra rá tudok csodálkozni egy virágra, egy csigaházra, egy hangra amit két tárgy összeütésével csihol és nagyon örül neki, kicsit gyermek lettem újra, felidézve az én boldog gyerekkoromat:-)