Szerintetek rosszul kezeltem ezt a szituációt?

Bűntudatod van, mert rákiabáltál és hazamentetek? Szerintem egyáltalán nem kezelted rosszul, meg kell tanulnia, hogy mit szabad és mit nem és erre csak te taníthatod meg. Az én kislányom 21 hónapos és ő is szereti cipeltetni magát, de ez nem akadályoz meg abban, hogy akár messzebbre is menjünk babakocsi nélkül. Van, hogy leül az utca közepén és ordít, megvárom, amíg lecsillapodik és tudunk tovább menni, ilyenkor vagy elterelem a figyelmét, vagy a bevált módszer: tudsz egyedül is jönni, vagy anya segítsen? Ilyenkor persze, hogy tud egyedül jönni és már el is felejtette, miért ordított. Ha biztonságos helyen vagyunk, akkor elindulok és hátraszólok, hogy szia, anya megy a játszótérre, pápá. Megyek jó pár métert, utána már rohan utánam, hogy anya, anya. Kell engedni néha az akaratuknak, de a határt is meg kell húzni, nekem egyszer kiszaladt az úttestre, nemhogy rákiabáltam, de a fenekére is kapott egyet, azóta sem próbálkozott vele, nagyon úgy tűnik, hogy hatásos volt és megértette, túlment minden határon ezzel.

Nem tettél semmi rosszat, hogy fogtad a kezét és hazavonszoltad, mert ebből ő is rájött, hogy rosszat tett, vége a sétának és mentek haza. Ezt a módszert szakkönyvek is ajánlják hiszti esetére, akár boltban fordul elő, ki kell vele jönni azonnal. Nagyon hamar megtanulják, mikor lehet és mikor nem.

Nálunk ezt az is fokozta, hogy a lányom le van maradva a beszédben, úgyhogy nehezebben is értette meg ilyenkor, mit és miért akarok. Illetve ő se tudta eléggé kifejezni magát.

A szabályokhoz való ragaszkodás és a határozottság mindenképp kell ilyenkor - és egy nagy adag türelem! Te is tudod, hogy erre a korszakra is szükségük van az egészséges fejlődéshez. Próbáld megtalálni mindig az arany középutat; de ne vádold magad, ha néha mégse sikerül. Emberek vagyunk mi is, néha túlzásokba esünk (én is csaptam már meg az enyémet, ha nem is vagyok rá büszke). A lényeg, hogy szeressük a gyerkőcöt és ennek fényében tegyük, amit. :)