Ismét altatásos téma, de nappalra. Ötletek?
szia,
ha elaludt a nagyágyon, tedd bele a sajátjába, de várj kb. 10 percet, mielőtt átviszed, nehogy megébredjen. Ha kinyitja a szemét, ne szólj hozzá, gyorsan tedd le, ha úgy látod cumi a szájba, és futás onnan. :-)
Kb. 3-4 hós koráig a kisfiam minden egyes alvásnál üvöltött, mint akit nyúznak. Semmi nem segített, egy idő után elfáradt, elaludt. Mi úgy csináltuk, hogy betettük az ágyába, ordított, de ott voltunk vele, simogattuk. Kb. 20-30 percig tartott, idegörlő volt, de ha ringattam is ordított, így inkább az ágyában volt. EGy idő után (kb. egy hónap) már csak néhány percig sírt, majd kb. 5 hósan ezt elhagyta. Volt, hoyg a kezem a szemére tettem, mert sokszor az volt a baj, hogy hulla fáradt volt, de nem csukta be a szemét, sőt a cumit is a szájában tartottam, mert ha kiesett, még inkább sírt. Aztán 6 hósan már úgy aludt, hogy letettem, cumi, puszi, kijöttem, ő dünnyögött, és néhány perc múlva aludt. Ez kb. 5 hétig működött, újabban, ha leteszem már áll is fel.
Kitartás, tudom nehéz, én kezdek zombivá változni, a türelmem sem mindig elég, de mindig arra gondolok, nem direkt csinálja (bár kezdek kételkedni), szeretne aludni, segíteni kell neki.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!