Én vagyok csak ilyen "elvetemült" hogy teát és gyüm. Levet adok a babámnak mert nem hajlandó meginni a vizet és nem vagyok képes szomjaztatni napokig hátha rákap?
Annyira rosszul érzem magam. Tegnap voltunk babaklubban, épp elég baj ez nekem hogy a fiam egy mellgyulladás miatt (napokig volt 40 fokos lázam) leszokott a szopiról, akárhogy próbálkoztam, most még az itatása miatt is pellengérre kerültem.
Babaklubba járunk, de kezdem azt gondolni,hogy inkább már nem is megyünk többet.
Meséltem hogy begyulladt a cicim és mit tehetnék még hogy visszajöjjön a tejci vagy a babám még hajlandó legyen szopizni, azért hoztam fel a témát, hátha más tapasztaltabb anyukák tudnak segíteni még valamilyen ötletekkel.
Így ezzel a témával kapcsolatban feljött hogy akkor mit iszik egész nap, mondtam hogy gyerekteát. Na hát és mint a véres rongyra úgy néztek rám és tették szóvá hogy 1.tönkreteszem a fogcsíráit 2. nem lesz éhes 3. tönkremegy az ízérzékelése stb.
Hiába mondtam hogy nem issza meg a vizet. Akárhogy próbálom egyet szív és fordul is el tőle.
Én nem fogom egész nap szomjaztatni csak azért hogy kipróbáljam, vajon elfogadja e majd egyszer csak a vizet. Persze mindig megpróbálkozom vele ( a vízzel) de ha nem kéri, kap hígított gyümölcslevet vagy gyerekteát.
Az anyatej se íztelen mint a víz ugyan miért olyan meglepő hogy nem kéri?
Nem ez volt az egyetlen ilyen téma egyébként, de nem értem miért kell földbe döngölni az embert.
Van olyan gyerek, aki nem issza meg... az én környezetemben is.
Persze abban igazuk van, hogy a gyerekteák is édesek, és ez rontja a pici étvágyát, fogait.
Szerintem próbálj meg, ha van, gyümölcscentrifugával levet nyerni a zöldségekből, gyümölcsökből, annak kevésbé romboló a hatása, és ezt hígítani.
Barátnőm addig addig hígította, amíg a kislánya elfogadta a vizet... szóval vannak még csodák :)
Nem vagy elvetemült, ez van... próbálkozz azért sűrűn a vízitatással, főleg ha nagy meleg van, szerintem előbb utóbb el fogja fogadni.
Mennyi idős a kisfiad?
Üdv a klubban! :)
Dettó ilyen a lányom is. Nemsokára megy bölcsibe, így elkezdtem a vízre szoktatni. Aha, csak azóta nem iszik... Most 2 napja már ott tartunk, hogy szinte nincs is pisi a pelenkában. Így ma lett elegem, majd szoktassák rá a bölcsiben a vízre. :D Vagy majd nyáron a nagy melegben lehet, hogy megissza. De most ő is a teát issza, meg néha gyümölcslevet. Mondjuk teából a felét sem teszem bele az előírt mennyiségnek, épp csak színe van, de úgy legalább iszik. Akár 1-1,5 litert is naponta, most meg mióta csak víz van, max fél decit... Azért nem mindegy. :/
Ne is törődj vele, azért nem vagy rossz Anya. Ki nem állhatom, mikor más mindent jobban tud, és ráripakodnak a másikra.
De azért jobb lenne, ha a vizet is meginná. Én a Te helyedben mindig egyre jobban hígítanám vízzel végül lehet észre se fogja venni, hogy vizet kap csak.
De remélem nem a Hipp-es teát adod? Kamilla, bodzatea de nem agyoncukrozva biztos ízleni fog neki. A bodzát éppen most lehet szedni, ha megszárítod később is lesz.
Azt hittem 1-2hós.
Ne törődj velük. Adj neki nyugodtan gyümölcslevet, teát.
Ha valaki fogást akar rajtad találni, akkor fog.
Ha valaki olyan természet, hogy sokat okoskodik, ő tud mindenkinél mindent jobban, akkor úgyis be fog szólni. Ha épp nem az ivás téma jött volna fel, akkor másba köt bele.
Lehet épp ezért (nem is tudom), de kerülöm sokszor a beszélgetéseket a kismamákkal, mert nem akarom, hogy beszóljanak, megszóljanak, lenézzenek csak mert ők másképp csinálják. Erre én meg azt kaptam meg, hogy biztos nem vagyok büszke a gyerekemre, mert nem beszélek arról mit csinálok vele, mivel etetem és itatom. :)
Szóval ha valaki olyan, akkor úgyis beléd köt. Még ha nem is akarsz beszélgetni...
Szerintem nem lehet kihagyni azt, hogy ne találkozz olyan emberrel, aki valamiért beszól. Ez van.
Ettől még te ugyanolyan jó anya lehetsz, ugyanúgy a gyerekedért élsz, és neki kedvezel, és őt tartod szem előtt.
A világ a beszólások miatt nem esik össze, te se tedd.
Gondolj arra, hogy nem akar mindenki rosszat, sőt lehet jót akar, de úgyis te döntesz mindenben, a te felelősséged, a te életed és a te gyereked.
Hogy az ivás-kérdéshez is hozzászóljak: lányom 1 éves koráig nem ivott vizet, de mást sem volt hajlandó, hiába próbáltam. Aztán rájött inni jó, és azóta bármit megiszik, vizet is.
Én sem vártam arra, hogy szomjan haljon, és persze mással is megkínáltam. A különbség hozzátok képest, hogy ő semmit sem ivott, mégsem halt szomjan. :)
De azért én is megkínáltam. Az ember próbálkozik, szerintem ez így van rendjén.
Szerintem jobb hogy teát adsz mintha tápszert adnál mindig mikor szomjas,mert igazad van, az étel.
Jaj amúgy úgy nem bírom az anya társadalom ennyire "túlfejlődött" és "tökéletes" egyedeit.
Meg kell,hogy mondjam ez az egyik ok, amiért mi nem járunk ilyen klubbokba,mert a hátam közepére sem kívánom ezeket a dolgokat.
1x voltunk,kisfiam utálta,sírt, és néztek rám, hogy "jól van anyuka,ne engedj a gyerekednek,meg fogja szokni,meg kell szoknia mert neki ez a jó"...hát egy frászt...1 éves volt akkor én meg úgy voltam vele, ha nem tetszik neki minek erőltessem,de persze ezzel a véleményemmel nem arattam nagy sikert.
Ne foglalkozz mással,itasd a babád azzal,amit elfogad, az ég világon semmi baja nem lesz!!!!!
Én teán nőttem fel,már csak tudom:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!