Van egy 11 hónapos babánk. Párom nagyija amikor ott vagyunk náluk folyamatosan ilyenek mond a gyereknek: Ti hogyan kezelnétek ezt a szituációt?

Nézd, valószínűleg bántásnak fogod venni a válaszomat, de ez a helyzetet csak te veszed komolyan és rajtad keresztül a párod. A nagyi nem gondolja komolyan, a gyerek meg sem most, sem később nem fogja komolyan venni.

Ezek a beszólások régről maradtak ránk, a nagyik, dédik ezzel bizonygatták maguk számára, hogy mennyire szereti őket a baba. Egyszerű klisék, nincs mögöttük valós tartalom, és ezt a gyerek is frankón érzi.

Ma már nem annyira divat ez, bár mostanában is hallani fiatalabb nagyiktól is, de könyörgöm, a dédi nem mai darab. Ilyen nyelvhasználatban nőtt fel, és bizony már nem fog változni.

Többször is írtam már hasonló tartalmú választ hasonló kérdésekre. Mindig lepontozás lett a vége, és az, hogy megmagyarázta a Kérdező, hogy az Ő nagyija/anyósa/anyja/rokona más, nála nem így van. Csak én nehezen hiszem el, hogy ennyi kezelhetetlen idősebb rokon lenne a világon.

Gondold végig ezt az egészet még egyszer. A dédi idős, szereti a picit, ti meg elhatárolódtok tőle. Te ilyen öregkort szeretnél?

az én Nagymamámnak mondtam meg múltkor amikor rászóltam a lányomra, hogy ne álljon fel a fotelba, nehogy hátra essen, hogy nem szabad az én nagymamám nagy hévvel lelkezte mondani, hogy "Anya hagyj békén!"

Én a nevelésemben vallom, hogy amit most szabad az 6 év múlva és bármikor szabad, ami nem az 60 év múlva sem lesz az. Persze megsértődött a Mamám, de őszintén szólva most úgy vagyok vele, hogy majd megbékél, mert 4-5 év múlva ha ezt mondaná akkor már ő sem vigyorogna ezen.

Én határozottan elmondanám a véleményem neki és elmondanám, hogy nem hülye a gyerek.

Tény idős és nem változik, de egy kicsit igen is lehet alkalmazkodni a Dédinek is hozzátok.

Sókristály, Te mindig oltani próbálod a tüzet. Most vagy ilyen naiv vagy, hogy nem veszed észre a nyilvánvalót, vagy csak egy (ál)szent.

Rengeteg a rosszindulatú ember, mindenki családjába jut belőle. Ha Neked nem, akkor örülj neki, de a másiknak ne akard mindig megmagyarázni, hogy félreérti azt a szituációt, amiben évek óta él.

Nem vagyok álszent, és naívnak sem gondolom magam.

De az igaz, hogy mindig megpróbálom oltani a tüzet. Nem csak itt a GYK-n, hanem a saját környezetemben, családomban is, mert az én famíliám sem csupa könnyű emberből áll.

Sokszor belegondoltam, hogy az elutasító magatartás, a "most aztán jól megmondom" szövegek az anyuka részéről milyen rossz érzést okozhatnak a családnak. Így kerültem ezeket. Nincs is nálunk sem anyós, sem nagyivita, pedig igencsak vegyes összetételű a csapat. És ehhez még megalkudnom sem kellett, nem mások irányítják az életemet. Én pusztán tisztelem anyósomban, hogy szépen felnevelte a férjemet, az anyámban, hogy engem, a nagyikban az élettapasztalatot, a kort, a munkát, a szeretetet.

Nyilván nem mondhatom azt, hogy más is tegyen így. Akinek jobb pufogni, rosszul érezni magát, az tegye. Én csak válaszoltam a kérdésre.

Nem érted az egészet. Ez nem sértegetés a dédi részéről, hanem régen bevett szokás volt így beszélni. ezzel erősítették meg önmagukban azt az érzést, hogy bizony még Ők is szeretve vannak. Olvass utána, vagy kérdezősködj idős embereknél.

Azt pedig egy szóval sem javasoltam, hogy mindent rá kell hagyni anyósra/dédire/nagyira. Ez már egy másik kérdéskör. Ebbewn azt vallom, hogy bizony meg kell hallgatni Őket, ami hasznos, használni, ami meg nem, arról elmondani, miért nem. Elég könnyen elfogadják, ha nem érzik kirekesztettnek magukat, ha néha odamész tanácsért, ha figyelsz rájuk, ha nem érzik magukat feleslegesnek.