A babámat néha le se lehet vakarni! Ti hogyan oldjátok meg ezt?

Én egyszerűen húzom magam után mindenhova :-)

Most már ül, sőt kapaszkodva feláll, így szabadon jöhet-mehet a házban. Ha van időm, leülök vele játszani, ha meg csinálok valamit viszem magammal. Pakolja a ruhákat, amíg teregetek, mellettem van, amikor takarítok. Főzéskor, mosogatáskor beteszem az etetőszékbe, és magam mellé húzom. Adok valamit a kezébe, és folyamatosan beszélek hozzá, énekelek neki.

Az én fiam detto. A lányommal nem volt ilyen,de a fiam... Én úgy oldom meg, hogy várom az estét, akkor összepakolok, házimunka, hogy rendben legyen a lakás, mert napközben semmi.

Főzni nem tudok én se, enni vagy állva, mert akkor csak a lábamat rángatja, vagy ülve félkézzel, de az necces, mert nem hagy. Pisilni se tudok egyedül :)

Viszont profi módon megtanultam félkézzel teregetni, mosógépet pakolni, vacsorát készíteni a többieknek, mosogatógépet ki-bepakolni, vásárolni, telefonálni, virágot locsolni, állaltot ellátni... stb.

És azért nem hiszem, hogy én rontottam volna el, mert a lányom nem volt ilyen.

3.5 és 2 évesek a gyerekei, a nagyobb kifejezetten matrica volt, de a kisebbnek is volt ilyen időszaka.

Én mindenbe bevontam őket, mert mást nem tudtam tenni. Ha pl főznöm kellett, ott lomoltak ők is konyhában, adtam nekik kis edénykéket, üres flakonba tettem babot v mást amivel csöröghettek, vagy doboltak a lábas fenekén mittomén, mindenféléből mókát csináltunk. Igaz, hogy minden kb 10x annyi időbe telt így ,de legalább valamennyire haladtam mellettük is. :) És ha bőgött akkor felvettem és úgy főztem fél kézzel, mert muszáj volt megcsinálni... de általában hamar kitaláltunk vmit amivel eltereltem a figyelmét és nyertem 2 percet...

Nekem az volt a durvább időszak, amikor már a kicsi is olyan kúszó-mászó lett és ketten egyszerre 8-féle rosszaságot csináltak. Nemtom hogyan, ne kérdezd, de 2 perc alatt képesek voltak szétkapni a lakást, összeveszni bármin/mindenen, úgyhogy volt egy olyan jó fél év, amikor komolyan mondom, hogy 2 perc nyugtom nem volt, azt játszottam ,hogy magamban számoltam, hogy hány másodperc telik el két visítás között, amikor mindent el kell dobnom és be KELL avatkoznom. Általában 50 sec-nél nem jutottam tovább, de 120-ig SOHA. :)

Na csak azért mondom, mert tényleg van ilyen hogy besokall az ember és maximálisan átérzem, min mész keresztül. De nyugi: előbb-utóbb el fog múlni ez a korszak is. Aztán mikor először kilépsz nélküle az ovikapun, azt fogod kívánni, hogy bárcsak itt csimpaszkodna a kis kókuszfejét a combodba fúrva, és visítana hogy vedd fel...

4,5 hónapos kislányom hasonló jellemű. Szerencsére nála sokszor elég az is, ha látja hogy ott vagyok, ezért pihenőszékben viszem magammal a lakásban, közben beszélek hozzá.

Abszolút megértem a problémádat egyébként! Nem szeretném/szeretem sírni hagyni, mert sokan ezt javasolták, hagyjam, majd leszokik róla... én úgy vagyok vele, hogy inkább kibírom még ezt az időd, hisz úgysem tart sokáig...

Addig hétvégente Anyukám jön segíteni, ő elvan a gyerekkel, én meg megfőzök egész hétre... vagy néha ebbe is besegít.

Pszichológus anyuka létemre a gyerekem dettó ugyanez:)Most 4,5 hónapos és én sem hagyom sohasem sírni.

Annyit javasolhatok, ami nálunk is bevált, hogy érdemes őt megtanítani játszani egyedül is. Nem tudom, hogy mekkora a babád, mert ettől is függ. Én vettem neki egy-két zenélős, lógós játékot, amit fel tud húzni és akkor nagy az öröm.

Rendszeresen azt csinálom, hogy etetés utáni pár perc az önálló játék, majd utána játszunk közösen.

A közös játékok alatt sok mindent megmutatok neki, amit meg is tanul. (pl hogyan húzza fel a csörgőt)

Az elején egyedül kb 2 percet volt el, majd az idő lassan növekedett, most tartunk kb 15-20 percnél.

Fontos, hogy pontosan tudja, mi után mi következik a napban. Mindennek legyen meg a rendszere. Ez biztonságot, kiszámíthatóságot ad neki.

Az első 6 hónapban még nem, de később azért egy picikét azért már lehet frusztrálni. 1,5-2 éves kor között meg már a határok felállításának ideje van, amikor még ha pityereg is, el kell fogadnia, hogy anyának van más dolga. Ez is nagyon fontos része a nevelésnek. Ezért kérdezem a bab korát, mert nem mindegy.