Érezte már úgy valaki, hogy nem szereti a kicsi gyereke?

Lehet, nem jól fogalmaztam meg, de már szinte minden nap sírok és érzem magam sz.rul, ahogy a másfél éves kislányom viselkedik velem. Valahogy nem tudok rájönni a megoldásra, mintha egyáltalán nem találnám vele a hangot. Nem mondom, hogy soha nincs jó napunk, de általában nem ez a helyzet. Tudom, hogy ez életkori sajátosság is, hogy próbálgatja a határokat, de már tényleg ott tartok, hogy azt gondolom, direkt bosszant olyan dolgokkal, amit nem szabad. Ami miatt meg rettenetesen szégyellem is magam, hogy időnként már az jut eszembe, hogy megérdemelné, hogy kikapjon vagy hogy egyszerűen nem is kéne vele foglalkoznom, mert úgyis minden lepereg róla. Biztos meg fogom kapni, hogy mekkora sz-r szemét alak vagyok, de hátha vki tud okosat is mondani.