Ha több napot vagytok a nagyszülőknél (párotok részéről) hogy sikerül megoldanotok a 1,5 évesetek számára a főzést?
Elsősorban azokat kérdezném, akik még nem adják ugyanazt, amit ők is esznek, hanem kicsit finomabban fűszerezve. Anyósom erősen fűszerez és nem is akarom őt terhelni a "külön" koszttal. De mikor korábban voltunk, sose fértem oda a konyhába (mindig nagyüzem van) és az lett a vége, hogy vegyünk babakaját. Mostmár azonban ez (szerencsére) kivitelezhetetlen.
Ötleteket várnék, ki, hogy oldaná meg ezt a helyzetet! Köszi!
Szia! Köszi az ötleteket!
Ez a tepsis dolog nem jutott eszembe :)
Náluk is hús hússal a szokás meg sok só. Meg fogom akkor kérni, hogy szedje külön. Igazad lehet, biztos szívesen megcsinálja, csak azért bizonytalanodtam el mert mindig tiszta őrület van ott a konyhába (ezért sem tudom előre megcsinálni a kicsiét)
Köszi mégegyszer! :)
Én itthon előre megfőztem, kiadagoltam kis edényekbe (Avent poharakba), lefagyasztottam, és hűtőtáskában vittük magunkkal.
Igaz, hogy ezt én akkor csináltam, amikor még kisebbek voltak a gyerekeim, és még pürésített ételeket ettek. De szerintem ezt ugyanúgy megcsinálhatod darabosabb kajákkal is, csak úgy találd ki előre a menüt, hogy fagyasztható kajákat csinálj.
A babakaja egyébként miért nem kivitelezhető? Nem eszi már a kicsid? Lehet kapni készen junior menüket is, esetleg vihetnél olyat a biztonság kedvéért, ha az előre főzés nem jön össze.
Nekem is elsőre az jutott eszembe hogy fűszerezés előtt vegyenek ki egy adagot belőle!Bár az én anyukámék mindíg odafigyeltek,hogy mit és hogyan főznek,előtte mindíg megkérdeztek hogy miket eszik,ehet már a fiam!
Most 22 hós de anyum még mindíg odafigyel,hogy gombás ételt ne csináljon vagy ha csinál nagyobb darabokra vágja a gombát és simán kitudom szedni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!